fbpx

Radikális átalakulás előtt áll az online oktatás

Ha bármi pozitív vonzata lesz 2020-nak, akkor az biztosan az online oktatási megoldások környékén kereshető. Az előrejelzések szerint 2022-re a globális e-learning ipar mérete meghaladja majd a 243 milliárd dollárt. Bár hazánk egyelőre nem tartozik az európai piac élvonalába, a tendencia ígéretes, azzal együtt, hogy egy radikális átalakulásnak is a szemtanúi lehetünk: új generációs, gyorsan bevethető megoldások jelennek meg, a nagy volumenű tartalomkezelés kérdése elsődleges szemponttá lép elő, miközben az osztálytermet virtualizáló, robosztus keretrendszerek háttérbe szorulnak – összegzi a folyamatot Kulcsár Zsolt, az online oktatási megoldásokat is fejlesztő Integral Vision szakértője.

A tavasszal beköszönő járvány komoly kihívás elé helyezte a trénereket. Az élő képzések iránti igény egy csapásra megszűnt. A korábban jól működő vegyes képzési modellek nem alkalmazhatóak a pandémia ideje alatt, helyette teljes körű online megoldásokra van szükség.

Magyarországon az e-learning szolgáltatói szegmens a 2008-as válság óta kritikus helyzetben van. Néhány jól sikerült, széles körben elterjedt megoldástól eltekintve a cégek nagyrésze saját erőforrásból próbálta megoldani az online tréningjeit. Az idei évvel ez a korszak is lezárulni látszik.

E-learning: a COVID mentőöve

A streaming szolgáltatások népszerűsége alapjaiban alakította át a felhasználói szokásokat. Ma már nem kelt ellenérzést, ha a minőségi online tartalmakért fizetni kell. Az online megoldásokban rejlő üzleti potenciál a cégek és az oktatási intézmények számára is vonzó lehetőség. A vállalatok százmilliókat takaríthatnak meg online képzésekkel (nincs utazási költség, kevésbé esnek ki a dolgozók a napi munkából), az oktatási intézmények költségvetésük akár 25%-át is megtakaríthatják, ha például nem kell külön helyszínt biztosítani az oktatásnak. De persze mindehhez egy működőképes felület is kell, ami képes haladni a rohamosan fejlődő felhasználói igényekkel.

Régen az oktató diktált, ma a diák

Míg korábban az oktató szabta meg a tananyag keretét, ma a tanuló dönti el, hogy mit és milyen formában kíván tanulni (ez alól persze az iskolai oktatás kivétel). Felértékelődnek az egyéni tanulási útvonalak. A tanulói aktivitás növekedésével egyre nagyobb az elvárás, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek a perszonalizált, testreszabott tanulási igényeket is képesek kiszolgálni. „Tananyagot saját célra gyártani költséges, azonban a tanulók aktív részvétele meg tudja növelni a tartalom volumenét. A külső források bevonása, visszaosztása, újrafeldolgozása, valamint az arra adott reflexiók sokkal komplexebb tudásbázist építenek a szervezeten belül, mint korábban bármikor. Ebben rejlik az új generációs megoldások lényege. Az online tartalommenedzsment-rendszer bevezetésével ugyanis egy folyamatosan fejlődő tudásbázis jön létre, mely megnöveli a cég alkalmazkodóképességét és versenyelőnyét” – magyarázza Kulcsár Zsolt.

Közösségi élmény=hatékony tanulás

Gyakori kritika az online oktatást illetően, hogy a kényelem a hatékonyság kárára megy. Ezzel szemben számos olyan eszköz áll rendelkezésre, amelyekkel – a hagyományos tanulási modellhez képest – eredményesebben rögzülnek az új ismeretek.

Észtországban az óvodák 60%-a kínál IT jellegű játékos foglalkozásokat a gyerekeknek. Érdekes ezt a számot összevetni azzal a ténnyel, hogy a legutóbbi PISA teszten Észtország végzett a legjobb helyen.

Az interaktív webinárium (ahol az előadás során a kérdések feltevésére is van lehetőség), amellett, hogy segíti a tananyag megértését, közösségformáló eszközként is szolgál. A blogírás és a kommentelés lehetősége az értelmezést és az új információ rögzülését szolgálja. A címkézés a tartalom kereshetőségét teszi lehetővé. A videós tartalmak korosztálytól függetlenül nagyon népszerűek. Az olvasmányos szöveggel ellentétben egy jó videós tartalom hatékonyabban tartja fenn a figyelmet, lehetőséget ad vizuális ábrák alkalmazására, és ezek együttesen olyan felhasználói élményt biztosítanak, aminek köszönhetően a tudás elsajátítása eredményesebb.

Azonban ahhoz, hogy ezek az eszközök hatékonyan működjenek és az oldal tartalma organikusan növekedjen, érdemes már az ötletelés folyamatában fejlesztői segítséget kérni. „Lehet szuper a dizájn, figyelemfelkető a szöveg vagy óriási a reklámköltés.  A sikeres bevezetéshez arra van szükség, hogy a beszállító átlássa a megbízó üzleti és informatikai környezetét. Ehhez a kontextushoz kell hozzáigazítani a megoldásokat, és ehhez a legritkább esetben elegendő egy előre legyártott és beállított Moodle vagy más tanulmányi keretrendszer. Sokkal jobb, ha olyan megoldásban gondolkodunk, amely hatékonyan integrálódik a már meglévő rendszereinkhez, és képes nagy volumenű tartalom strukturált, kereshető kezelésére. Az egyik legjobb keretrendszer erre a célra a Drupal. Olyan piacvezető megoldások épülnek erre a rendszerre, mint például a Zanza.tv, mely az elmúlt egy évben tizenhatmillió oldalletöltéssel büszkélkedhet” – teszi hozzá Kulcsár Zsolt.

—-

Az Integral Visionről:

A Integral Vision több mint 10 éve foglalkozik Drupal alapú egyedi webes termékek fejlesztésével, működtetésével.  Az elmúlt években több díjnyertes webes alkalmazás is született az Integral Vision háza táján. A Clutch.co több mint 7000 céget mért fel világszerte ügyfélvisszajelzések és piaci részesedés alapján rangsorolva a B2B cégeket. Az Integral Vision-t 2020-ban az első helyre sorolta webfejlesztés kategóriában.

www.integralvision.hu

Korábbi sajtóközlemények