A hamburger iránti szeretet és elismerés világszerte hatalmas, olyannyira, hogy még világnapot is kapott. A TV Paprika a május 28-iki világnap alkalmából készített friss felmérésében* arra volt kíváncsi, mi magyarok hogyan esszük leginkább.
A magyar hamburger nem a minimalizmus szülötte, hanem egy ízes, gazdag, szaftos, többrétegű élmény, amit két kézbe veszünk és átélünk. A minimál burgerek mellett csak páran tették le a voksukat, a többség szerint az az igazi, amikor mindenfélével tele van, és a magyarok kétharmada nem is bánja, ha maszatos lesz az arca miközben eszik. Sőt, vélhetően nem csak az arcuk lesz maszatos egy jó hamburger után, hanem a kezük is, hiszen tízből nyolc magyar azt vallja, hogy a jó hamburgerhez nem kell kés és villa, csak két kéz.
Lássuk, mi kerüljön bele és mit eszünk mellé a legszívesebben.
A marhahús mindenek felett, csalamádéval csak csínján
A magyarok közel negyedének mindegy az íz, ők akkora rajongók, hogy bármely változatát szívesen fogyasztják a hamburgernek, lehet az csirkés, halas, vegetáriánus vagy épp rántott vagy grill sajtos. A többség azért egyértelművé tette: a marhahúsos változat az igazi. Volt, aki szerint csalamádéval a legjobb, de a magyarok több mint fele azt vallja, hogy marhahúsos legyen, de csalamádé semmiképp se kerüljön bele.
A minimalizmus helyett a maximalizmus a nyerő
Ha a magyar hamburgerről van szó, a válaszadók világosan fogalmaztak: jöhet minden, ami gazdagítja az élményt. Népszerűségük szerinti sorrendben a sajt, a friss saláta, a bacon, a paradicsom és a karamellizált hagyma az alapjai a hazai burgerépítészetnek. Sokan nem riadnak meg az akár két húspogácsás, extra szószos verzióktól sem, sőt, kerülhet bele jalapeno és hagymalekvár is.
Ha nem csöpög, nem is hamburger?
Ha van valami, amit nem tudunk vagy nem akarunk megspórolni a burgerünkben, az a szósz. A válaszok alapján a legtöbb hamburgerbe ketchup kerül, amit a majonéz követ és nem ritkán ezek kevert változata. Kiugró népszerűségnek örvend továbbá a cheddar sajtszósz is, ami maga mögé utasította a mustárt. És még itt sem állunk meg: a barbecue, a bacon jam, azaz a sűrű karamellizált bacon-ös szósz és a savanyú uborkás kiegészítések is mind közkedveltek.
A sült krumpli a burger legjobb barátja
A hamburger mellé toronymagasan a legtöbben a klasszikus sült krumplit választják. Második legnépszerűbb köretnek az amerikai káposztasaláta (coleslaw) bizonyult, amelyet fej-fej mellett a sült édesburgonya és a steak burgonya követnek. Vannak, akik megelégszenek a hamburgerrel és nem is kérnek mellé mást, míg sokak szerint hagymakarikával az igazi a burgerélmény.
Grillillat és otthoni kreativitás
A tavasz beköszöntével a grillszezon is új dimenziókat nyit: a hamburgert ilyenkor sokan már nem a konyhában, hanem a kertben, grillrácson készítik el és örülnek annak, hogy megússzák a konyhatakarítást. A TV Paprika felmérésében válaszadók több mint ötöde saját maga készíti a hamburgerhúst és sokan a bucinak is nekiállnak.