Mi lenne, ha a művészet nem egy falon lógna, hanem körülötted létezne? Ha nem nézned kellene, hanem beleléphetnél? Ha nem szabályokat követnél, hanem saját élményeket alkotnál? – teszi fel a kérdéseket az IKONO immerzív kiállítótér a május 18-i múzeumok világnapja alkalmából. A Múzeumok Nemzetközi Napja apropót ad arra, hogy elgondolkodjunk azon: mihez kezdünk a kultúrával, ha leveszik a keretet és ránk bízzák a formát.
A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) által közel 50 éve életre hívott május 18-i múzeumok világnapja célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a múlt emlékeit őrző és bemutató intézményekre. A technológiai fejlődés az élet minden területére, így a múzeumokéra is hatással van. Nem meglepő tehát, hogy 2022-ben az ICOM frissítette a múzeum meghatározását, amelybe a közösségi részvétel, befogadás, élményszerűség és digitális eszközhasználat is bekerültek. Az utóbbi években egyre népszerűbbé váló immerzív (magával ragadó, elmerülő, élményalapú) kiállítások és kiállítóhelyek mindennek progresszív formái, amelyek a látogató aktív részvételére és kreatív önkifejezésére épülnek.
Immerzív élmény – a panorámaképektől az okostelefonos fényfestésig
Az immerzív kiállítások ma a technológia és a művészet látványos találkozásai, de gyökereik mélyen nyúlnak vissza a kultúrtörténetbe. Bár az első immerzív kiállítás pontos dátuma nehezen meghatározható, a műfaj nem egyik napról a másikra született, hanem fokozatosan fejlődött ki a vetítéstechnika, a hangrendszerek, a virtuális valóság és a kiállításrendezés eszközeinek összehangolásával.
Az egyik első mérföldkő az 1881-ben Hágában bemutatott „Panorama Mesdag”, egy 120 méter hosszú, 14 méter magas kör alakú festmény, amely 360 fokos látványt nyújt a látogatónak. Azt az illúziót kelti, mintha a néző maga is a festmény közepén állna. Ide sorolható Richard Wagner „Gesamtkunstwerk” eszméje is szintén a 19. századból, amely a művészetek összeolvasztásáról szólt: zene, tér, látvány és történet egységes élményként hat a befogadóra.
Bár ezek a példák technikailag még nem felelnek meg a mai „immerzív” fogalomnak, eszmeiségükben már ugyanarra a hatásra törekedtek: a nézőt érzékszervileg és érzelmileg bevonni, nem csupán informálni.
A modern értelemben vett első valódi immerzív művészeti kiállítás a „Van Gogh Alive” volt, amelyet 2008-ban mutattak be. A multimédiás, mozgó képi világ, a zenei aláfestés és a nagy méretű, körkörös vetítések úttörő formában vitték be a látogatót Van Gogh képeinek belső világába. Ez a kiállítás globális áttörést hozott, azóta az élménytípus a művészeti ismeretterjesztés egyik legnépszerűbb formátumává vált. Ebben az új korszakban született meg az IKONO első helyszíne is, öt évvel ezelőtt Madridban, és azóta Európa-szerte hat másikat nyitottak, köztük 1,5 éve Budapesten is.
Immerzív élmény – kíváncsiságból élmény, mozdulatból művészet
Az immerzív kiállítóterek új típusú kulturális tereket jelentenek: olyan élményközpontokat, ahol a látogató nem a falra akasztott műalkotások sorát követi végig, hanem szabadon felfedezhető, többérzékszervi kalandba csöppen. A művészet itt körülvesz – fény, hang, mozgás és interakció révén. A tér nem elválaszt, hanem megnyit: nincs előírt útvonal, nincs helyes olvasat – csak egyéni értelmezés, saját ritmus, személyes élmény.
Míg a hagyományos múzeumok lineáris tanulási utakat kínálnak, az immerzív terek a kíváncsiság és játék szabadságára építenek. Az installációk, fényfestések, tükrök és mozdulatokra reagáló elemek révén a látogató nem csak szemlélő, hanem alkotóvá válik – egy olyan tér részesévé, amelyben a művészet nem egy múltbeli tárgy, hanem jelen idejű tapasztalat.
Ezek a terek nem váltják le a hagyományos értelemben vett múzeumokat, hanem új dimenziót adnak a megértéshez, tanuláshoz, befogadáshoz. Az élmény érzelmi kapcsolatot épít, gondolkodásra késztet, és – talán legfontosabbként – részesévé tesz. Mert a kultúra akkor válik életté, ha benne vagyunk, nem csak nézzük.
GenZ és a fiatal GenY látogatja, de nemcsak övék a tér
Az immerzív kiállítóterek különösen népszerűek a Z generáció és az Y generáció fiatalabb tagjai körében – az IKONO látogatóinak jelentős része is ebből a közönségből érkezik. És ez nem véletlen. Ez a korosztály élményt keres a tárgyak helyett és vizuálisan élő környezetet igényel, ahol a kulturális élmény nem csak befogadható, de meg is osztható. A közösségi média – különösen az Instagram, TikTok és Snapchat – aktív használóiként természetes számukra, hogy egy tér nemcsak fizikai, hanem digitális térként is működik: megörökítik, értelmezik, újraalkotják és továbbadják.
Az immerzív terek nemcsak engedik, hanem inspirálják is a fotózást, videókészítést, sőt sokszor ezek a tartalmak maguk is részei a kiállítás élményének. Emellett ezek a generációk elvárják a technológia jelenlétét – legyen szó interaktív felületekről, vetítésekről vagy hangélményekről –, és örömmel fogadják, ha a művészet vagy tudomány digitális médiumokon keresztül szólítja meg őket.
Ott kezdődik a művészet, ahol te belépsz
De az IKONO nem kizárólag a fiatalok tere. Valódi értéke abban rejlik, hogy minden korosztályhoz képes kapcsolódni – más-más eszközökkel, de ugyanazzal a szándékkal: felébreszteni a kíváncsiságot, és megadni a szabadságot a felfedezéshez. Az ilyen élmények újradefiniálják, hogy mit is jelent ma egy tárlat megtekintése. A látogató nem vagy nem pusztán a múlt tárgyaihoz igazodik, hanem a jövő élményeihez kapcsolódik. A hagyományos határok elhagyása, a kreativitás felszabadítása és az élmény, mint önkifejezés fontosak az IKONO számára. „A kultúra akkor válik életté, amikor beleléphetsz. A művészet akkor válik személyessé, amikor részt vehetsz benne. A múzeum több mint múlt: élő tér, amely mozgásba hoz” – osztja meg gondolatait a múzemok világnapja kapcsán Fernando Pastor, az IKONO társalapítója és ügyvezető igazgatója.
