fbpx

A megfelelően képzett munkaerő a gazdasági helyreállás záloga

A jól képzett, rugalmas munkavállalók sosem voltak még ennyire fontosak, mint a koronavírus-járvány 2. hullámában. A Worldcom Confidence Index immár hónapról hónapra világszerte több mint 54 ezer vállalatvezető közösségi média aktivitását monitorozza. A 7 legégetőbb területből 5 a munkavállalókkal kapcsolatos kérdéseket feszegeti. A nemzetközi PR cég júniusban megduplázta a bevont országok számát, így Magyarország is reprezentatívan szerepel a mintában, augusztustól pedig iparági kitekintést is ad.

A Worldcom PR Group mesterséges intelligencián alapuló kutató-elemző rendszer segítségével figyeli világszerte több mint 54 ezer üzleti döntéshozó közösségi média aktivitását. Az ez alapján készülő Worldcom Confidence Index (WCI) azt mutatja meg, hogy milyen témák foglalkoztatják a vezetőket, mivel kapcsolatban magabiztosak és mik okoznak bizonytalanságot számukra. „A WCI kiválóan alkalmas különböző globális trendek helyi hatásainak elemzésére. A kutatásba júniustól több mint 150 magyarországi vezető által készített közösségi média tartalmak is bekerültek, így az elemzésben Magyarország önállóan szerepel. A forradalmi, mesterséges intelligencián alapuló kutatási módszertan eddig felderítetlen problémákat hozott felszínre” – mondta R. Nagy András, a Próbakő Kommunikáció tulajdonos-ügyvezetője, a Worldcom PR Group EMEA régiós igazgatótanácsának tagja.

Szolid javulás április óta, Magyarország a sereghajtók között

Az utóbbi időben a Worldcom hónapról hónapra elkészíti a WCI-t, hiszen a pandémiás helyzet megköveteli, hogy kiderüljön, melyik területről mit gondolnak az üzleti élet vezetői, mivel kapcsolatban hogyan változik a bizalom.

Ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a világnak még legalább 2021 közepéig együtt kell élnie a koronavírus-járvánnyal, a vállalatvezetők próbálnak pozitív szemlélettel a túléléshez, talpra álláshoz fontos területekre fókuszálni. Az első WCI 2018-ban készült, az akkori 25.31-es pont a mindenkori maximum, azóta csak csökken a bizalom. 2019 áprilisára 21%-kal, majd 2020 áprilisára további 9,5%-kal csökkent az index, a mindenkori minimumára. A nyári hónapok minimális emelkedést hoztak, az utolsó, augusztusi adat (18.28) az idei legmagasabb.

Magyarország június óta szerepel önállóan az indexben: a 30-as lista 23. helyén debütált, majd júliusra a 26., augusztusra pedig a 27. helyre esett (utóbbi esetében már 31 ország listáján).

A cégeknek világosan kell kommunikálniuk azt, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a munkavállalóknak biztosítsák azokat a képességeket, amit a megváltozott világ kíván tőlük.

Fókuszban a munkavállalók: a magyar vezetők azon aggódnak leginkább, hogy meg tudják-e tartani a tehetségeket

A WCI alapján júliusban és augusztusban is ugyanazok a területek foglalkoztatták leginkább a vezetőket: munkavállaló képzések, média, fenntarthatóság, ügyfél elégedettség, vállalati arculat és brand reputáció, pénzügyi és gazdasági hatások.

A lista csúcsán az átképzés és továbbképzés áll: ez foglalkoztatja leginkább a vezér- és marketingigazgatókat, a magyar vállalatvezetők is ezzel kapcsolatban kommenteltek a legtöbbet a közösségi médiában. A 2. helyen globálisan a tehetségek megtartása áll, ez Magyarországon az első helyen szerepel.

A kihívásokkal teli energiaszektor kapcsán az európai vezetőknek átlag feletti a bizalma

Az augusztusi felmérés 11 szektorral is foglalkozik, amelyek közül a járvány által legérintettebb energiaszektor esetében volt a legalacsonyabb a vállalatvezetők indexe. A közmű, egészségügy, technológia és ipari szektorok esetében a cégvezetők bizalmi indexe átlag feletti volt. A marketing igazgatók körében az energiaszektor esetében volt ugyancsak a legalacsonyabb bizalmi index. Ez azzal függ össze, hogy az ötödik leggyakoribb témaként emlegetett fenntarthatóság kapcsán a járványhelyzet korábban nem tapasztalt reputációs kihívásokat támaszt a szektor felsővezetői számára.

Az európai vállalatvezetők csupán az energiaszektor kapcsán bizonyultak magabiztosabbnak, nagyjából hasonló mértékben, mint észak-amerikai társaik.

Módszertan

A felmérést azért lehetett ilyen léptékben és kilenc különböző nyelven végrehajtani, mert az adatok rögzítését egy mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó forradalmi módszer segítette. A kutatásra kiválasztott cég, az Advanced Symbolics Inc (ASI) egy szabadalmaztatott módszerrel épített fel egy reprezentatív mintát, amelynek adatait azután MI eszközzel rögzítette.

Korábbi sajtóközlemények