fbpx

Sajtóközlemények #mesterseges intelligencia hashtaggel

Sajtóközlemények #mesterseges intelligencia hashtaggel

Artisjus logó

Felismerjük, ha van ember a dal mögött, de azt már nehezen, ha MI-t is használtak hozzá

A közönség többsége a mesterséges intelligencia segítségével írt dalokat az ember művének véli, de magabiztosan felismeri, ha igazi dalszerző egyáltalán nem vett részt az alkotásban   – derült ki az Artisjus Dalszerzők napi kísérletéből.

Artisjus logó

Kaly Rolandnak, Juhos Zsófinak és az EFOTT fesztiválnak írnak dalt a nemzetközi dalszerző táborban

Tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus Songwriting Campre, hogy három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel, idén először lesz svájci résztvevője a programnak. Az Artisjus évente szervezi meg Budapesten nemzetközi dalszerző táborát. Célja a magyar zenei export fellendítése, valamint a hazai és a külföldi szerzők közötti együttműködés ösztönzése.

A megfelelően képzett munkaerő a gazdasági helyreállás záloga

A Worldom Confidence Index egyik tanulsága, hogy a cégeknek világosan kell kommunikálniuk azt, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a munkavállalóknak biztosítsák azokat a képességeket, amit a megváltozott világ kíván tőlük.

Worldcom Confidence Index 2019

2019. 11. 11. – Összeomlott a globális üzleti élet vezetőinek bizalma a Worldcom Confidence Index felmérése szerint.