fbpx

Webshopozik a Próbakő

Új ügyfelek az ügynökségnél

Az utóbbi időszak több új ügyfelet is hozott a Próbakő Kommunikáció számára. Az új megbízások a kommunikációs munka egészen különböző szakterületeit érintik a sajtókapcsolatoktól kezdve a TikTok kampányig.

A cseh központtal működő Shoptet full service pr-ügynökségi feladatokkal bízta meg a Próbakőt. Az ügynökség felel a webshopok bérbeadásával foglalkozó vállalat általános sajtókapcsolataiért. Emellett kommunikációs célú kutatásokat is készít, illetve az erőteljesebb piaci bevezetést támogatja kampányszintű kommunikációval. A Shoptet, amely üzletágában piacvezető Csehországban és Szlovákiában egyaránt, nem az első cseh ügyfél a Próbakő életében. Az ügynökség végzi a Kiwi.com online utazási szolgáltató hazai kommunikációját, dolgozott a Rohlik.cz hazai leányvállalata, a Kifli.hu piaci bevezetésén, valamint intézte az Eurowag és az elem6 pr-ügyeit. A Shoptet-megbízást az ügynökség korábbi munkái alapján felkéréssel kapta.

A Magyar Tudományos Akadémia a Próbakő Kommunikációt bízta meg azzal, hogy elkészítse és megvalósítsa az intézmény középiskolai tanulmányi versenyének TikTok kampányát. Az Akadémia a versenyt a klímaváltozás és fenntartható fejlődés témakörben hirdette meg 9-12. osztályos középiskolások számára. A magyarországi és határon túli 3 fős csapatok számára a jelentkezés október 24-én éjfélkor zárult.

A Virgo, a Smartcommerce Consulting, a Reacty Digital és az eNET iparágon átívelő összefogásban indította el a Digimétert, egy olyan mérési rendszert, amely megmutatja, milyen mértékben használják a hazai kis- és középvállalatok a digitális gazdaság eszközeit és lehetőségeit, továbbá igyekszik utat mutatni a leghatékonyabb fejlesztési irányokba. A felméréshez kapcsolódó Digiméter-díj Facebook kampányát is a Próbakő Kommunikáció végzi.

„Az utóbbi időszakban számos cseh ügyfél talált meg minket. Szinte cseh specialisták lettünk. Ez annyiban mindenképpen igaz, hogy a szolgáltatásaink, a transzparens működésünk és az ügyfélkommunikációnk minden bizonnyal közel áll az innovatív csehországi vállalatok értékrendjéhez. A Worldcom-tagságunknak köszönhetően erős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezünk, ami szintén előny lehet a külpiacok irányába igen aktív cseh startupok számára.” – mondta R. Nagy András, a Próbakő ügyvezető-tulajdonosa, a Worldcom PR Group EMEA régiós igazgatósági tagja.

 

Korábbi sajtóközlemények