A fiatalok többsége karrierlehetőségként is tekint a social médiára – a Kiwi.com éppen ezért idén is meghirdeti a World Travel Hacker kampányát. Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek élete? A lehetőség adott, a Kiwi.com június 19-ig várja a jelentkezéseket. Ráadásul idén már 12 párt keresnek. A kiválasztottak most is 10 000 eurót kapnak ahhoz, hogy az utazási kihívásaikat teljesítsék. De idén az is részese lehet a nyári kalandnak, aki nem kerül be a 12 pár közé, hiszen a jelentkezők posztjaikért akár 100 euró értékű utalványt is kaphatnak. És az igazi utazási hackerek bizony ebből akár több repülőjegyet is megvehetnek.
Most bárkiből lehet utazási influencer
A Morning Consult 2023-as jelentése alapján 10-ből közel 6 Z generációs örömmel lenne influencer, ha lehetősége lenne rá. A vezető cseh utazási technológiai vállalat, a Kiwi.com arra buzdítja az utazni vágyókat, hogy 2024. június 19-ig posztoljanak arról, hogy miért lennének alkalmasak World Travel Hackernek, majd mutassák be, hogy ha tehetnék, kivel utaznának. A különleges nyári munka iránt érdeklődőknek a legtutibb utazós spórolási tippjeiket is be kell mutatniuk, ami nem véletlen, hiszen a Kiwi.com célja az, hogy az utazást mindenki számára elérhetővé tegye.
10 000 euróból vajon hány országot lehet felfedezni?
Tavalyi felhívásukra – amikor 6 párt kerestek, de végül a színvonalas pályázatok magas száma miatt 7 párt választottak ki – a világ 73 országából 1200 pályázat érkezett, ebből 91 Magyarországról. Már akkor is pályáztak Európán kívülről, pedig tavaly csak a kontinensen élők előtt nyitották meg a lehetőséget. Most viszont már jóval több, 12 pár utazhat el 10 000 eurót, de pályázókat Európa mellett most már az Amerikai Egyesült Államokból is vár a cseh Kiwi.com.
Tavalyhoz hasonlóan a megspórolt összeget idén is megtarthatják a párok. Ám ha a tendencia folytatódik, akkor mindenki további utazásokra fordítja a megmaradt összeget. A tavalyi nyertes párosok magyar tagja Orsi és férje így például Dél-Amerikát fedezték fel.
Idén mindenki nyer
Az idei kampányban nemcsak több pár vehet részt, de az is nyer, aki nem kerül be a 12 kiválasztott közé, hiszen a folyamat első lépése regisztráció a Kiwi.com Flight Crew (repülő személyzet) tagjai közé, és még ha nem is lesz valaki World Travel Hacker, akkor is elismerést kap klassz utazási tartalomért cserébe. Pár poszttal akár 100 euró értékű utalványt is kaphat egy-egy Flight Crew tag. A World Travel Hacker kampány részletes leírását a kiwi.com/worldtravelhackers oldalon lehet elérni.