fbpx

A repüléstörténet mérföldkövei

 

Az ornithoptertől a fedélzeti internetig

 

Az ember létezése óta vágyott arra, hogy repülhessen. A repülés felfedezése örökre megváltoztatta az emberek közötti interakciókat, a világ felfedezésének módját és mindennapi életünket is. Mára a repülés teljesen természetessé vált, de nem volt ez mindig így. A polgári repülés nemzetközi napja alkalmából a SES Astra összegyűjtötte a repüléstörténet legemlékezetesebb mérföldköveit. Milyen út vezetett a csapkodó szárnyú repülő masinától a fedélzeti internetig?

 

Repüléstörténet 11 évszámban:

 

  • 1485

Egy szerkezet, amely úgy repül, hogy a szárnyait verdesi, mint a madarak. Leonardo da Vinci ornithopter terveire egyik vázlatfüzetében akadtak rá. Az első modellek még nem tudtak repülni, de ihletet adtak és megalapozták a biomimikri nevű új tudományágat, amely természet ihlette találmányokat alkot. Végül 2010-ben a torontói egyetem diákjai váltották valóra az emberiség egyik legrégebbi álmát, amikor sikeresen elemelkedett a földről az ember hajtotta, szárnyverdeső repülőgép.

  • 1742

De Bacqueville márki hatalmas szárnyakat erősített a karjaira és a lábaira, hogy azokkal repülje át a Szajnát, miután elrugaszkodott villája erkélyéről. Pár sikeresen a levegőben töltött perc után elfáradt, és végül egy bárka fedélzetére zuhant, ahol lábát törte.

  • 1783

A Montgolfier fivérek megépítették az első „levegőnél könnyebb járművüket”. A testvérpár 1783. június 4-én a nagyközönség szeme láttára reptette a gömb alakú hőlégballont, amely 10 percet repült 1600-2000 méteres magasságban.

  • 1853

Sir George Cayle az „aerodinamika atyja” siklógépet épített, ami lejtőn való vontatás közben rövid időre a levegőbe emelkedett.

  • 1891

Otto Lilienthal egy kis dombról ugrott le, és sikeresen repült siklógépével. A „siklógépek királyaként” a levegőnél nehezebb siklógépek fejlesztésével szerzett hírnevet.

  • 1903

Orville Wright felszállt az első ember hajtotta repülőgéppel. A repülés 12 másodpercig tartott, ezalatt 36,5 métert tett meg.

  • 1924

Az első földkörüli repülőút. Az Egyesült Államok Légierejének 8 pilótája és szerelője négy repülővel 175 nap alatt tette meg az utat. Közben 74-szer álltak meg, és összesen 44 330 kilométert tettek meg.

  • 1933

Elkészült a világ első modern utasszállító repülőgépe, a Boeing 247, amely 10 utast képes szállítani, akár 300 km/h sebességgel. A 247-es 19 óra alatt tette meg az utat az Egyesült Államok keleti és nyugati partja között.

  • 1969

A hangsebesség kétszeresét is meghaladó (2500 km/h) sebességre képes, gázturbinás sugárhajtóműves, szuperszonikus utasszállító Concorde első útja. A leghíresebb útvonala a London-New York járat volt, amit kevesebb, mint 3 óra alatt tett meg.

  • 2005

Bemutatták a jelenlegi legnagyobb kétszintes utasszállító repülőgépet, a 853 férőhelyes Airbus A380-at.

  • 2017

Pályára állították a SES S.A. által üzemeltetett SES-15 műholdat, amely GPS szolgáltatásával, fedélzeti szórakoztatással és WiFi-vel segíti a polgári légi közlekedést Amerikában.

 

Bár úgy tűnhet, nagyon hosszú utat tettünk meg az első repülő szerkezet óta a mai modern légiközlekedési megoldásokig, de valójában manapság rohamléptekkel változik a világ. A statisztikák szerint míg 1973-ban kevesebb mint félmilliárd utas választotta a repülést utazásaihoz, addig 2017-re ez a szám 4 milliárdra nőtt. Napjainkban a légi közlekedés már nem csak az utazásról szól, hanem a fedélzeti szórakozásról és a műholdas navigációban elért fejlesztésekről is.

Korábbi sajtóközlemények