fbpx

A háztartási papírok új otthona Magyarországon: gyárat avatott a Lucart Nyergesújfalun

A Lucart a több mint 50 000 négyzetméteres területen elhelyezkedő új, feldolgozó üzeméből szolgálja ki a közép- és kelet-európai, valamint a magyar háztartási papírpiacot.

A Lucart felavatta új, magyarországi gyárát Nyergesújfalun. A több mint 19 millió eurós beruházással épített új üzem a közép- és kelet-európai piac kiszolgálásával jelentős fellendülést hoz majd a környék fejlődő gazdasága számára.

 

A mai nap egy igazi ünnepnap” – nyilatkozta Massimo Pasquini, a Lucart vezérigazgatója. „Nincs még két éve sem, hogy a nemzetközi stratégiánknak megfelelően Magyarországot választottuk a kelet- és közép-európai nyitásunk kapujaként, és most az új gyárunkban megtestesült a magyarországi háztartási papírgyártás jövője. Ez a jövő minőségre, innovációra és fenntarthatóságra épül. A beruházással lezárult a Lucart magyarországi fejlesztési programjának első fázisa. Most kezdődik a második fázis, amely az új ügyfelek megszerzésére és a bevételek növelésére összpontosít, és biztosak vagyunk benne, hogy ez további, még jelentősebb beruházásokhoz vezet majd.”

A Bokk Paper Kft. 2016-os akvizícióját és a Lucart Kft.-re történő átnevezését követően a vállalatcsoport azon dolgozott, hogy az új, magyarországi ág is szerves része legyen a Lucart Group marketing és kereskedelmi stratégiájának.

A térség nagy veszteségként élte meg mikor sajnálatos módon bezárt a lábatlani papírgyár. Nagy örömömre szolgál, hogy az újonnan létesített gyár a régi tradíciókra épülve amellett, hogy új munkahelyeket létesít, a legmodernebb technológiát hozza el ide Nyergesújfalura. Ezúton is köszönöm a befektetők bizalmát, hogy ezt a területet választották a környezetvédelmi szempontból is legkorszerűbb eljárásokkal működő gyáruk felépítéséhez, valamint köszönettel tartozom mindenkinek, aki lehetővé tette a projekt megvalósítását” – fűzte hozzá Dr. Völner Pál államtitkár, országgyűlési képviselő.

 

Röviddel az akvizíció után a Lucart megvásárolt egy több mint 50 000 négyzetméteres területet Nyergesújfalun, ahol a vállalat most fejezte be a körülbelül 12 000 négyzetméteres feldolgozó üzemének építését. Az ipari területet és az épületeket a magyar Kész vállalat rekord gyorsasággal, 8 hónap alatt készítette el. A több mint 19 millió eurós beruházással épített üzemben a Lucart franciaországi és olaszországi papírgyáraiból, valamint a helyi gyártóktól érkező papírtekercseket dolgozzák fel végtermékekké, például WC-papírrá, ipari tekercsekké, egészségügyi tekercsekké és kéztörlőkké a nem otthoni felhasználású higiéniai papírtermékek piaca, valamint a fogyasztói piacok számára.

A Duna-menti ipari tengelyen fekvő Nyergesújfalu kiemelt feladatának tekinti a helyi gazdaság fejlesztését, munkahelyek teremtését, a cégek segítését. A pozitív és konstruktív együttműködés feltételei adottak: folyamatosan fejlődő ipari parkunk adottságai jó lehetőséget kínálnak a dinamikusan fejlődő, a fenntartható innovációt képviselő Lucart Kft. működéséhez, miközben az önkormányzat gazdasági stabilitása erősödik, emellett sok nyergesi és térségi munkavállaló helyben talál jó munkakörülményeket, megélhetést” – mondta el Mihelik Magdolna, Nyergesújfalu polgármestere.

 

A Lucart Kft. jelenleg 70 főt alkalmaz, a bevételek növekedésének függvényében azonban további munkaerő-felvételre is lehet majd számítani.

A Lucart igazi olasz kiválóság. Az egyre kiélezettebb versenyben szükség van olyan kutatásba és innovációba is invesztáló vállalatokra, mint amilyen a Lucart, ami mindaközben, hogy termékeivel a fogyasztók igényeit elégíti ki, figyel az emberi tényezőre is és a Föld elérhető erőforrásainak beosztására. Ez az a vízió, amire szükségünk van ahhoz, hogy az elkövetkezendő generációknak egy szebb jövőt építhessünk. A mostani beruházás nem csupán a két ország közti gazdasági kapcsolatokat erősíti, hanem ezzel egy időben a tudás és a képességek kölcsönös megosztását is jelenti, ezzel segítve a két terület társadalmi és gazdasági növekedését, illetve átalakulását. Az új gyárral Magyarország fontos részévé válik a papírgyártási láncnak, miközben a Lucart tevékenysége még inkább nemzetközivé alakul, ami a mai modern gazdaságban egyre elengedhetetlenebb a vállalatok számára. A magyar piac vonzó a külföldi befektetők számára, és remélem, hogy ez a projekt lehet az első lépés egy hosszútávú és sikeres együttműködéshez vezető úton” – fejtette ki Massimo Rustico, Olaszország magyarországi nagykövete.

 

A vállalat a közelmúltban szerezte meg az EU ökocímke, „EcoLabel” minősítést is. Ahogyan 1998-ban Olaszországban is a Lucart volt az első vállalat, amely megszerezte az ökológiai minőséget tanúsító közösségi védjegyet, az EU ökocímkét, úgy 2018-ban Magyarországon is a Lucart Kft. az első cég, amely EU ökocímkével, „EcoLabel”-lel ellátott háztartási papírtermékeket készít.

Az uniós ökocímkén kívül a gyár egyes termékei FSC® és PEFCTM tanúsítvánnyal is rendelkeznek majd, amelyek garantálják, hogy a nyersanyagok olyan erdőkből származnak, amelyek megfelelnek az újrahasznosított anyagokra vagy az ellenőrzött forrásokra vonatkozó szigorú fenntarthatósági előírásoknak.

A Lucart Európa-szerte úttörő szerepet vállal a fenntarthatóságban: 2010-ben a vállalat a Tetra Pak®-kal közösen a díjnyertes és sikeres Natural projekt keretében indította el a Fiberpack® kezdeményezést. A projektnek köszönhetően a Lucart több mint 3,6 milliárd italkartont hasznosított újra, amelyek egymás mellé helyezve 21-szer érnék körbe a Földet.

 

A Lucartról

A Pasquini család által 1953-ban alapított Lucart egy piacvezető európai vállalat, amely MG papírokat, háztartási higiéniai papírtermékeket (mindennapos használatra szánt termékeket, például WC-papírt, konyhai törlőkendőt, szalvétát, papírterítőt, zsebkendőt stb.) és airlaid termékeket gyárt. A vállalat három üzletágban (Business to Business, Away From Home – nem otthoni felhasználású higiéniai papírtermék, valamint fogyasztói) folytat fejlesztést és termékértékesítést olyan márkanevek alatt, mint a Tenderly, a Tutto, a Grazie Natural és a Smile (fogyasztói termékek), a Lucart Professional, a Tenderly Professional, a Fato és a Velo (nem otthoni felhasználású higiéniai papírtermékek). A Lucart termelési kapacitása meghaladja az évi 360 000 tonna papírt, amely 12 folyamatosan működő gépen és 65 átalakító soron készül. Összesített bevétele meghaladja a 450 millió eurót, emellett pedig több mint 1500 alkalmazottat foglalkoztat 10 termelő (öt olaszországi, egy franciaországi, egy magyarországi és három spanyolországi) üzemében.

Korábbi sajtóközlemények