fbpx

Idén is Spanyolország lesz a sláger?

Hazánk népszerű úti cél a Kiwi.com globális foglalási adatai szerint: a tavalyi évhez hasonlóan idén is a 21. helyen áll a foglalások számát tekintve, 11 helyet javítva 2019-hez képest. A kontinensen belüli utazók körében népszerűbb, mint tavaly, idén Magyarország a 12. helyen áll. A mediterrán országok a nyári kedvencek a régióban, legtöbb honfitársunk a korábbi évekhez hasonlóan idén is Spanyolországba utazik.

A vezető cseh utazási technológiai vállalat, a Kiwi.com arra volt kíváncsi, hogy idén hogy alakulnak a foglalások globálisan, Európából, illetve hazánkból, és hogy a korábbi évekhez képest van-e változás.

Magyarország egyre népszerűbb

Hazánk 2019-ben a Kiwi.com globális foglalási listájának a 32. helyén szerepelt, tavaly pedig már a 21. helyre lépett elő, amely helyét idén az eddigi foglalások összesítése alapján őrzi, sőt, ha csak a nyári hónapokat nézzük, akkor a 17. helyen áll. Az Európából történő foglalások esetében is évről évre előkelőbb helyre kerül Magyarország. 2019-ben a 19. legnépszerűbb ország volt, tavaly már a 14., idén pedig a 12. helyet foglalja el az eddigi adatok alapján.

Globálisan az Amerikai Egyesült Államok, Európából pedig Spanyolország a legkelendőbb úti cél

A globális foglalási listát idén is az Amerikai Egyesült Államok vezeti, ahogy tavaly és a koronavírusjárvány megjelenése előtt is tette. 2019-ben a 2. legnépszerűbb úti cél Spanyolország volt, amelyet akkor az Egyesült Királyság követett. Utóbbi tavaly már kiesett a TOP3-ból és az idei eddigi foglalások alapján is az 5. helyen szerepel. A 2021-es TOP3 foglalási lista és az idei eddigi összesítésben az országok változatlanok, pusztán helycsere történt a 2. és a 3. helyen, és míg tavaly Olaszország volt a 2. és Spanyolország a 3., addig idén az európai desztinációk közül a spanyolok viszik a prímet.

Az Európából történő foglalásokat ismét Spanyolország vezeti idén, ezt követi a tavalyi győztes, Olaszország. A hazai foglalások az első két hely terén a kontinenshez hasonlóak, de míg Európából az Egyesült Királyság áll e lista 3. helyén, addig tőlünk Olaszország után Németországba repülhetnek a legtöbben idén.

Spanyol-olasz-görög: a nyári hármas

A Kiwi.com eddigi idei adatai alapján a legtöbb magyar Spanyolországba megy vakációzni, és a globális és európai adatokkal megegyezően ezen lista 2. és 3. helyén Olaszország és Görögország áll. A csehek és a lengyelek az olasz tengerpartot részesíthetik előnyben idén, míg szlovák szomszédaink leginkább Görögországba repülhetnek.

 

Globális foglalási adatok

  2019 2021 2022
1. Amerikai Egyesült Államok Amerikai Egyesült Államok Amerikai Egyesült Államok
2. Spanyolország Olaszország Spanyolország
3. Egyesült Királyság Spanyolország Olaszország

 

Foglalási adatok Európából

  2019 2021 2022
1. Spanyolország Olaszország Spanyolország
2. Egyesült Királyság Spanyolország Olaszország
3. Olaszország Görögország Egyesült Királyság

 

Magyar foglalási adatok

  2019 2021 2022
1. Spanyolország Spanyolország Spanyolország
2. Egyesült Királyság Olaszország Olaszország
3. Németország Görögország Németország

 

Nyári előrejelzés

  Globális adatok Foglalások Európából magyar adatok cseh adatok szlovák adatok lengyel adatok
1. Spanyolország Spanyolország Spanyolország Olaszország Görögország Olaszország
2. Olaszország Olaszország Olaszország Spanyolország Egyesült Királyság Spanyolország
3. Görögország Görögország Görögország Görögország Bulgária Görögország

 

Kiwi.com adatok összesítésének időpontja: 2022. március 23.

Korábbi sajtóközlemények