Róma az örök kedvencek egyike, a Kiwi.com foglalási adatai alapján az őszi hónapokban ide repülhet a legtöbb magyar. Albánia fővárosa pedig az új felfedezett. Tavalyhoz képest már kétszer annyi magyar vett Tiranába repülőjegyet a szeptember-decemberi időszakra, mint tavaly. Ősszel olcsóbban lehet repülni, mint nyáron, a magyarok körében népszerű Fülöp-szigetekre, Japánba és Thaiföldre még a tavalyinál is alacsonyabb az átlagos repülőjegyár.
Ősszel olcsóbbak a repülőjegyek, mint nyáron, ráadásul a zsúfoltság is csökkenni látszik, nem véletlen, hogy aki teheti, ilyenkor (is) nyaral. A Kiwi.com foglalási adataiból az látszik, hogy több ezerre tehető azon magyarok száma, akik az iskolakezdés helyett inkább repülőre szálltak és nyaralni mentek. A vezető cseh utazási technológiai vállalat foglalási adatai alapján utazós ősz elé nézhetünk, és például a nyár végéig kiugróan többen foglaltak a december 9-i és az október 21-i hetekre, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban.
Róma és Milánó az élre tört a tavalyi második, illetve negyedik helyéről – ide vett repülőjegyet a legtöbb magyar 2024. augusztus 30-ig az év hátralevő részére. Az őszi TOP 10-es lista új szereplői: Tenerife, Isztambul, Athén és Malaga. Úgy látszik, hogy ahogy nyáron, úgy ősszel is Tirana lehet a népszerűségi verseny nyertese. Ugyanis az albán fővárosba ugrottak meg leginkább a Kiwi.com-on keresztül leadott repülőjegyfoglalások a nyárra és az év hátralevő részére is. A 2024. augusztus 30-ig leadott foglalások alapján már kétszer annyian utaznak Tiranába szeptember és december között, mint tavaly. Az ázsiai desztinációk is egyre népszerűbbek. Városok terén természetesen a top10-be is bekerülő Isztambul viszi a prímet, de ha a tavalyi évhez képesti növekedést nézzük, akkor Phuket és Antalya is szépen szerepelnek.
Országokat tekintve megugrottak a foglalások 2024 őszére Albánia mellett Kínába, Japánba, a Fülöp-szigetekre, Thaiföldre és Egyiptomba is. A Kiwi.com azt is megnézte, hogy a repülőjegyárak hogyan alakultak ezekbe az országokba tavalyhoz képest. A Fülöp-szigetek esetében estek a legtöbbet az árak, ide átlagosan 59%-kal kevesebbért is találhatunk járatot, de Japánba és Thailföldre is olcsóbban repülhetünk, mint tavaly. Ezek különleges esetek, hiszen összességében azért tavalyhoz képest némiképp emelkedtek a repülőjegyárak, de az átlagárak alapján ősszel olcsóbb lehet a repülés, mint nyáron. A rövid, azaz 1500 km-en belüli utak átlagára 95 euró, ami 24%-kal alacsonyabb árat jelent, mint nyáron. A közepes (1500 km és 4000 km közti) hosszúságú járatokért átlagosan 161 eurót kell fizetni (17%-kal kevesebb, mint nyáron), míg a 4000 km-nél messzebbi célállomásokra átlagosan 490 euróért juthatunk el, ami 15%-kal alacsonyabb árat jelent nyárhoz képest.
TOP 10 repülős úti cél ősszel (2024. augusztus 30-ig leadott foglalások alapján)