fbpx

Juho Wallenius vezeti az Eurowag marketingtevékenységeit

Juho Walleniust nevezték ki az Eurowag marketingért felelős alelnökévé. Az új alelnök irányítja a vállalat összes marketingtevékenységét, munkája fókuszában a digitális pénzügyi és e-kereskedelmi szolgáltatások erősítése áll majd. Feladatai között szerepel továbbá az Eurowag márkaismertségének növelése is az európai piacokon.

Juho Wallenius az elmúlt húsz évben elsősorban fintech vállalatoknál dolgozott, és többféle marketing- és vezetői pozícióban szerzett tapasztalatot. Mielőtt az Eurowaghoz csatlakozott volna, a Ferratum Groupnál felügyelte a csoport SweepBank.com mobilbankjának koncepciótervezését, márkaépítését és piacra lépését. A múltban lehetősége volt az ágazat vezető vállalatainak, például az AkzoNobelnek a szemszögéből, illetve több globális reklám- és digitális ügynökség, köztük a TBWA vezetői pozíciójából rálátást nyerni az üzleti világra. Karrierje során számos világelső márkával dolgozott együtt, amilyen például a Dell, a Nike, a Nissan, a Pepsi és az Xbox. Munkája kiterjedt a marketinges és értékesítési folyamatok digitalizálására, valamint a márkák átalakítására és újrapozicionálására is, úgy, hogy közben ezekhez igazította az értékesítési és marketingstratégiákat.

„Technológiai hátterű, stratégiai gondolkodónak tartom magam, és komolyan hiszek abban, hogy a legjobb marketingtevékenységben mindig egyensúly van a racionális és az érzelmi üzenetek között. Ez a művészet és a tudomány együttese, egyszerre kell hozzá kreativitás és kemény munka. Nagyon izgalmas számomra, hogy pont most csatlakozhatok az Eurowaghoz, a lenyűgöző, nyereséges terjeszkedés időszakában, amikor növekszik az igény a nemzetközi márkaismertség és marketingjelenlét iránt” –fogalmazott Juho Wallenius, az Eurowag marketingért felelős alelnöke.

A Cseh Köztársaságban 25 évvel ezelőtt alapított, rohamosan növekvő Eurowag Európa 15 országában nyújt fizetési és technológia platformot a közúti fuvarozási iparág szereplőinek. A vállalat jelenleg 30 különböző országból, több mint ezer szakembert foglalkoztat.

„Juho innovatív tervezési és növekedési célkitűzéseiben az Eurowag csapat is osztozik. Biztosak vagyunk benne, hogy az ő nemzetközi hátterének köszönhetően újabb piacokat érünk majd el. Együttműködésünk során megerősítjük fintech innovátorként szerzett piaci pozíciónkat, és továbbhaladunk jövőképünk felé, hogy a mobilitási ágazat fenntartható vezető vállalata legyünk” – tette hozzá Sunny Mehta az Eurowag kereskedelmi igazgatója.

Az Eurowagről

Eddigi 25 éves, innovációval töltött történelme alatt az EUROWAG a leggyorsabban növekvő európai, integrált mobilitási megoldásszolgáltatóvá vált. Az EUROWAG célja, hogy egyszerűbbé tegye a kereskedelmi közúti közlekedést működtetők életét, és üzleti igényeiknek megfelelő, megfizethető megoldásokat biztosítson számukra. Legyen szó üzemanyag- vagy útdíjfizetésről, adó-visszatérítésről, flottakezelésről, pénzügyi szolgáltatásokról vagy egyszerű tanácsadásról, mindig készen állnak, hogy segítsék ügyfeleiket, akik 350 000 gépjárművet üzemeltetnek Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten.

További információ: www.eurowag.com