fbpx

Worldcom jóslatok 2022

Céltudatos márkák, mesterséges intelligencia és értékközpontú kampányok 

A Worldcom partnerügynökségek vezetői minden év elején összefoglalják gondolataikat arról, hogy milyen rövid távú kommunikációs trendeket látnak a saját piacaikon és globálisan.  

András az előző posztjában összefoglalta, hogy ő milyen trendekre számít 2022-ben, így olyanokat válogattam, amely témákat ő nem érintett. Az alábbi, meglehetősen szubjektív válogatásból kiderül, hogy milyen kihívások elé állítja a márkákat a félretájékoztatás, visszatérhetnek-e a covid előtti pályájukra, mit várhatunk az AI-től, mi köze az élelmezési rendszerekről szóló vitának a PR-hez és milyen 2022-ben egy hatékony PR kampány? Olasz, kanadai, ausztrál, japán és cseh kollégáink válaszai következnek. 

Márkák a téves információk és a megnövekedett fogyasztói elvárások szorításában 

A szándékos vagy akár a véletlen félretájékoztatás egyre nagyobb veszélyt jelent majd a márkákra. A fogyasztók elvárásai egyre nagyobbak azzal kapcsolatban, hogy a szervezetek milyen magatartást tanúsítanak olyan ügyekben, mint például a klímaváltozás, a sokszínűség vagy a méltányosság. Ennek eredményeképpen még azoknak a szervezeteknek is, amelyek korábban úgy gondolták, hogy a márkájuk erős és stabil, újra kell értékelniük kockázati profiljukat, és stratégiát kell kidolgozniuk arra, hogyan korrigálják az esetleges téves információkat. Proaktív megközelítésre lesz szükségük annak elmagyarázásához is, hogy miben hisznek, hogy a márka szószólói segíthessenek védekezni a terjedő félrevezető állításokkal szemben. 

BPRESS Milan, Olaszország 

 

A fogyasztók még inkább a céltudatos márkákat fogják értékelni  

A világjárvány idején a termékközpontú marketing háttérbe szorult. Minden a vállalatok társadalmi felelősségvállalásról szólt, és arról, hogy a márkák hogyan tudnak aktívan a megoldás részévé válni. Bár sok régió már túl van a szigorú korlátozásokon, és úton van valamiféle normalitás felé, a tartalommarketing új normái nem fognak egyhamar eltűnni. 

Kevésbé fontos, hogy mennyire menő egy termék, sokkal érdekesebb azt megmutatni, hogyan használja a márka a platformjait és a befolyásos pozícióját arra, hogy közösségi szinten pozitív változásokat idézzen elő. A márka jó ügyekhez való igazítása és a marketingdollárok “felajánlása” a fontos üzenetek eljuttatására a jövőben is a tartalommarketing kulcsfontosságú része marad. 

Enterprise, Canada 

 

A mesterséges intelligencia a tartalommarketingben is egyre fontosabb lesz 

Egyre több marketinges használja a mesterséges intelligenciával működő szolgáltatásokat, például a 24/7 chatbotokat, a prediktív elemzést, a tartalomstratégiai kutatást és fejlesztést, valamint a gyors tartalomgenerálást a kampányok sebességének és hatékonyságának növelése, valamint a célok hatékony elérése érdekében. 

Az AI-technológia megismertetése és integrálása a tartalommarketingben egyre nagyobb jelentőséggel bír majd a következő évben. 

PHILIPS GROUP, Ausztrália 

 

Mi következik a CO2-csökkentés után? 

Szeptemberben minden szem a New Yorkban megrendezett első Élelmiszer Rendszerek Csúcstalálkozóra (Food Systems Summit) szegeződött. 

A csúcstalálkozón merész lépéseket tettek mind a 17 fenntartható fejlődési cél megvalósítása érdekében, amelyek mindegyike bizonyos mértékben az egészségesebb, fenntarthatóbb és igazságosabb élelmiszerrendszerre támaszkodik. Eddig úgy tűnt, hogy a fő cél a globális CO2-kibocsátás csökkentésére irányult, de a hatékonyságukról szóló vita a nagyvállalatokra összpontosult, a hétköznapi emberek bevonása pedig korlátozott volt. Ez a csúcstalálkozó arról szólt, hogy a világ figyelmét felhívjuk arra a tényre, hogy mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk annak érdekében, hogy megváltoztassuk a világ élelmiszertermelésének, és -fogyasztásának módját, valamint azt is, ahogyan az ételről gondolkodunk.  Az élelmezési rendszerről szóló vita PR-szempontból minden ágazat – tudomány, üzleti élet, politika, akadémia, környezetvédelem, oktatás – szakértőit és befolyásolóit meg fogja szólítani. 

Előbb-utóbb szükség lesz arra, hogy ez a téma megjelenjen a vállalati PR-stratégiákban is. 

AZ, Japán 

 

A kampány mérőszámai megváltoznak 

A világjárvány arra ösztönözte a vállalatokat, hogy azonosítsák a kommunikációs kampányok által nyújtott értéket. Ennek eredményeképpen változni fog a kampányok hatékonyságának mérési módja. A vállalatok már nem a cikkek számát és azok elhelyezését, az engagementet vagy a konferencián részt vevő személyek számát fogják mérni. Inkább azt fogják kérdezni, hogy hányan vásárolták meg a terméküket, hogyan változott a vállalat hírneve, vagy hogy elég vonzóak-e az igazi tehetségek számára. 

PRAM, Csehország 

A szerző

Fülöp Edit

Vezető tanácsadó