Mindig azt gondoltam magamról, lusta vagyok. Szoktam is viccelődni azzal, hogy életem egyik legfontosabb vezérlő elve a lustaság. A minap egy különleges történelemkönyvet olvasgatva azonban rájöttem, hogy sajnos még nem értem el a restség magasabb, előre mutató szintjét…
A lustaság általában szitokszó a nyugati corporate világban. Lustának lenni nem menő. Az ideális munkavállaló éjt nappallá téve szorgoskodik, lesi az ügyfelek és a partnerek minden óhaját-sóhaját, és lehetőleg azonnal igyekszik teljesíteni is azokat. Az ideális vezető szintén állandóan talpon van: mindig elérhető, mindig-mindent megold. És mind a munkavállaló, mind a vezető követi a jól kitaposott ösvényt: mindenben pontosan a szabályok szerint jár el, követi az évek alatt kialakult jó gyakorlatokat. Akkor is, ha ez felesleges tevékenységek tömegével jár.
Félreértés ne essék, az alapszintű lustaság (vagyis a jól ismert „nehogy-már-nekem-kelljen-ezt-is-megcsinálni” típusú attitűd) szerintem sem menő. De van a lustaságnak egy magasabb, valójában már produktívvá váló szintje. Ez közvetlen átjáróval rendelkezik az innováció, az életünket megkönnyítő új dolgok kitalálásának világába. Bill Bryson Home. A Short History of Private Life c. könyvének olvasása közben újra felerősödött bennem a meggyőződés: a nagy találmányok jelentős részét valójában a lustaság motiválta. És jól is van ez így…Emberek százai, sőt inkább ezrei és tízezrei művelték a földet fából készült szerszámokkal, mígnem valaki rájött, hogy a fegyverek anyagát talán a földműves szerszámok készítésére is használhatnák. És sikerült. Évszázadokon keresztül az írás elképzelhetetlen volt tinta és toll, később töltőtoll nélkül. A technológia azonban nehézkes és néha időigényes volt, egyszer csak jött egy Bíró József nevű ember és megszületett a kézírást forradalmasító golyóstoll. És ezek a példák hosszan sorolhatók, akár napjaink mobilappos világáig.
Sajnos a legtöbben abban szocializálódtunk, hogy a megkapott feladatot szép szorgosan elvégezzük, közben kövessük a járt utat, és mihamarabb prezentáljuk az eredményt. Ezzel csak az a baj, hogy közben nem merünk újítani, mert félünk attól, hogy esetleg nem jön be, amit kitaláltunk és emiatt végül lassabban készül el a feladat. Vagy éppen attól tartunk, hogy lustának gondolnak minket, aki ahelyett, hogy gyorsan megcsinálná, amit rábíztak, inkább azon töri a fejét, hogyan bújhatna ki a munka alól. De ez nincs jól így…
Ne ítéljük el a lustaságot: nagy dolgok szülője lehet. A produktív lustaság nem jellemhiba, hanem valójában egy igen hasznos létállapot. A hétköznapi kis feladatok kapcsán is nyugodtan merjünk ismeretlen terepre lépni: hátha meg tudjuk könnyíteni a munkát, fel tudjuk gyorsítani a folyamatokat. Nem mindenki forradalmasítja az irodai munkát, de egy-egy jól kitalált képlet az xls-ben hétköznapi csodákat eredményezhet. Merjünk lusták lenni… és újítani!
