fbpx

Az IdeaBank bejegyzései #jovo hashtaggel

Az IdeaBank bejegyzései #jovo hashtaggel

Mesterséges intelligencia, közösségi média és emberközpontúság?

Ebben az időszakban menetrendszerűen látnak napvilágot az egyes iparágakra vonatkozó előrejelzések.

Ellen(trend)ben

Az emberi természet alapvető ellentétességéből, kettősségéből adódóan azonban – miután a trendek eléggé megerősödtek – ellentrendek is kialakulnak. Dr. Törőcsik Mária szerint a „lassulás” irányába 4 trend lesz meghatározó 2018-ban.

Mire számíthatunk? – 2018 megatrend-szülöttjei

A hazai marketing tudomány egyik legelismertebb szaktekintélye, Dr. Törőcsik Mária tartott nekünk előadást. Igazán érdekes témáról beszélgettünk: milyen fogyasztói megatrendek és trendek várhatóak 2018-ban.

Mit hoz a jövő?

Lassan közeledik az év vége, ami nemcsak a szokásos november-decemberi bolondok házát (esetleg némi ünnepi készülődést), hanem a következő évre vonatkozó előrejelzések, jóslások menetrend szerű érkezését is hozza. Nincs ez másként a kommunikációs/public relations iparágban sem.

Vissza a jövőbe – Risto Linturi Helsinkiben

Mihez kezdünk az ölünkbe hulló órákkal, ha az önvezető autók felszabadítanak minket a napi autós ingázás robotja alól? Hogyan alakul át a kiskereskedelem, ha a hűtőnk már magától adja le a rendeléseket a kereskedőnek? Miként változik meg a szociális hálónk, ha a virtuális valóság már olyan elterjedtté válik, hogy nehéz lesz különbséget tenni R(eality) és V(irtual) R(eality) között?