Az új globális jelentésből kiderül, hogy a legtöbb multinacionális gyógyszeripari vállalat nem használja ki maximálisan a helyi tartalomban rejlő lehetőségeket. A Worldcom Digital Health Monitor 2024 arra is rámutat, hogy a nemzetközi gyógyszercégek egyre kevésbé építenek a közösségi média erejére.
A jelentést a független PR-ügynökségeket tömörítő Worldcom Public Relations Group állította össze. A Worldcom által 2018 óta készített Digital Health Monitor idei kiadása azt mutatja, hogy a digitális tartalom és a kommunikációs prioritások nagymértékben függenek attól, hogy az adott gyógyszeripari vállalat székhelye hol található, és a többség az üzeneteket a saját országának kulturális szempontjaihoz igazítja. Azzal, hogy nem globális és lokalizált perspektívájú tartalmakat hoznak létre, a gyógyszeripari vállalatok elszalasztják a lehetőséget, hogy alaposabban megismertessék és szükség esetén megvédjék márkájukat minden olyan országban, ahol tevékenykednek.
„Egy-egy gyógyszeripari vállalat az egészségügyi ágazat szerves részét képezi, és életmentő gyógyszerek és orvosi kezelések kutatását, fejlesztését, gyártását és forgalmazását köszönhetjük mindegyiknek – mondta Serge Beckers, a Wisse Kommunikatie ügyvezető partnere, aki a riport összeállítását vezette –. Ebben a fontos szerepükben óriási lehetőségük van arra, hogy híreket osszanak meg, ötleteket inspiráljanak, és proaktívabban osszák meg a betegségekkel és rendellenességekkel, valamint azok megelőzésével kapcsolatos információkat. A témák meghatározása és az edukáció hatékony eszköz lehet a mélyebb ügyfélkapcsolatokhoz vezető úton.”
A legújabb Digital Health Monitor kiadványban a Worldcom Healthcare Practice Group szakértői elemezték 25 gyógyszeripari nagyvállalat digitális média tevékenységét és lábnyomát 27 országban, 11 digitális csatornán a 2023-2024 közötti időszakra vonatkozóan.
A Roche Pharmaceuticals a 2023-as helyéről két helyet javítva idén a digitális kommunikáció rangsorának élére került. A Pfizer szintén három helyet javított az előző évi ötödikről a második helyre. Az AbbieVie a Sanofit váltotta az első ötben.
Mivel a 2021-es cégek közül három már nem szerepel a Top 5-ben, az idei Health Monitor azt mutatja, hogy a digitális kommunikáció, a közösségi média és a célzott tartalom kihasználása segíthet abban, hogy a szervezetek összességében erősebb pozícióba kerüljenek.
2024 | 2023 | 2021 |
1. Roche Pharmaceuticals | 1. Sanofi | 1. Abbott |
2. Pfizer | 2. Novartis | 2. Pfizer |
3. Novartis | 3. Roche Pharmaceuticals | 3. AbbVie |
4. Bayer (Pharmaceuticals Division) | 4. Bayer (Pharmaceuticals Division) | 4. AstraZeneca |
5. AbbVie | 5. Pfizer | 5. Novo Nordisk |
Website
Mind a 25 gyógyszeripari vállalat rendelkezik globális honlappal, de nem feltétlenül rendelkeznek az egyes működési országokat lefedő lokális oldalakkal, így nem elégítik ki a helyi tartalom iránti igényt. A Pfizer és a Roche Pharmaceuticals használta a legtöbbet a lokális honlapokat: mindkettőnek a 27 országból összesen 24 országban van helyi honlapja.
Blogok
A gyógyszeripari cégek a korábbinál nagyobb mértékben használták ki a blogok erejét. A „blogok hatása” még mindig nagyon szerény, az átlagos felhasználási arány mindössze 29%. Míg két gyógyszeripari vállalat kivételével mindegyik arról számolt be, hogy rendelkezik „globális bloggal”, a helyi blogok nehezen megtalálhatók, az egyes piacokon átlagosan csak a vállalatok 26%-a készít blogot.
X (Twitter) – Az X platformról, korábbi nevén Twitterről nagymértékű elvándorlás történt. A jelenlét és a tartós használat 12%-ról 9%-ra csökkent. Ez drámai változás a 2018-as első jelentéshez képest, amikor a vállalatok 32%-a volt jelen a csatornán és használta azt.
Facebook – A 2023-as 9%-os visszaesés után sok vállalat újraindította fiókjának aktivitását. 2024-ben 12% volt az olyan fiókok aránya, ahol tartós aktivitás volt tapasztalható.
LinkedIn – Mind a 25 vállalat rendelkezik globális LinkedIn-fiókkal. Míg a Novartis és a Roche gyógyszergyár továbbra is a lista élén állt, most már 5 másik vállalat is csatlakozott hozzájuk, amelyek 20% feletti LinkedIn hatékonysággal rendelkeznek.
YouTube – Helyi YouTube-fiókokat csak néhány országban hoztak létre, és ugyanez igaz más vizuális fókuszú csatornákra, például az Instagramra is.
TikTok – Miután 2023-ban még egyáltalán nem volt használatban, idén a gyógyszeripari vállalatoknak mindössze 1%-a használta ki ezt a csatornát. Ez vitathatatlanul elszalasztott lehetőséget jelent.
Ha érdekelnek a Worldcom Digital Health Monitor 2024 egyéb részletei, jelezd nekünk az rnagy@probako.hu címen és elküldjük neked a teljes jelentést angol nyelven.