Zöldellő hegyek, sziklás tengerpartok, birkák, birkák és birkák. Persze, nem ez a látvány fogad nap mint nap, hiszen a városban kicsit más a helyzet, de a lényeg, hogy lassan már egy éve élek a vadregényes Skóciában. A fotós kurzus első évét pedig elvégeztem. Hogy mit tanultam? A fotográfia különböző irányzatain, technikai alapjain és az esztétikai vonatkozásain túl elindított önmagam megismerésének az útján egy vadiúj világban.
Sosem hittem volna, hogy valaha külföldön fogok tanulni, azt meg pláne nem, hogy felnőtt fejjel lesz elég motivációm fejest ugrani egy új szakmába. Tanulni sosem késő, sőt! A manapság divatos lifelong learning kifejezés egyfajta elvárásként jelenik meg az életünk több területén is. Így én is azt gondolom, hogy folyamatosan képeznünk kell magunkat, így valamennyire lépést tudunk tartani a minket körülvevő rohamosan fejlődő világgal. Valamennyire.
Anno több okból kifolyólag is úgy gondoltam, hogy ez bizony jó lesz nekem. Amellett, hogy az eddigi életemet is végigkísérte az alkotási vágy, PR és marketingesként sem lehet hátrány, ha a zsebemben van a fotós szakma. Így a két-légy-egy-ütés reményében belevágtam a komfortzónán kívüli ismeretlenbe.
A tanulás macskaköves útján pedig egy régi-új, az életembe vissza-visszatérő motívummal találtam magam szemben, amelyet gyermeki rajongás szegélyez. Ez pedig a kisállatok. Magyarul elég szokatlan ez a kifejezés, hiszen egy jól megtermett 500 kilós paripáról viszonylag kevesen asszociálnak egy kisállatra…
Mivel a képzés második fele több szabad teret engedett a fantáziánknak, ezért több sorozatot is szabadon választható témában készíthettünk el. A ’Bark in the Park’ című projektemet annyira magaménak éreztem, hogy közel 60 kutyát kaptam lencsevégre a kurzuson elvárt 10 fotóval szemben. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem az a pont, ahol megállhatok. Az a tény, hogy a Szilajon és a Suttogón nevelkedtem némileg hozzájárult ahhoz, hogy következőleg kedvenc patás barátaim kerüljenek fókuszba. A lovas portrék kidolgozása folyamán pedig megismerkedtem, és egy hangyányit talán közelebb is kerültem az általam olyannyira csodált fine-art irányzathoz.
Szóval igen, vannak még tervek, ez közel sem a végcél. Természetesen nem mondok búcsút a portréknak és a táncos, tematikus fotósorozatoknak sem. Hiszen pont ez a csodás a fotográfiában, hogy minden múltbéli és jelenkori őrületemnek egyszerre hódolhatok, egy objektíven keresztül.
Itt pedig megleshetitek, épp miken dolgozom: Cinty Photography / UK & HUN
