Egy nagybeteg kisfiú sírva átöleli az anyukáját, miközben az orvos csendben várakozik. A kisgyerek végül nagy nehezen letörli a könnyeit, és megkezdi a napi kezelést…
A torontói szálloda konferenciatermében 60-80 cégvezető ült, sokat látott kommunikációs ügynökségvezetők, pr-tanácsadók, tanácsadó cégek pénzügyi vezetői. Már előre megfogadtam, hogy bármi történik is, nem fogok sírni. Hogy is nézne ki, ha egy nagyszakállú, kopasz, debella fickó itt elbőgné magát egy hülye prezentáción.
Fellépett a színpadra egy átlagos kinézetű szemüveges nő, aki egyébként a világ egyik legjobb gyerekkórházát működtető
kanadai SickKids Alapítvány márkastartégiai és kommunikációs vezetője. Belekezdett a SickKids vs Apathy c. kampány bemutatásába.
A sötét kórházépület egyik ablaka világít. Az ünnepeket a kórházban töltő gyerekek sok mindentől rettegnek. Az ismeretlentől, a fájdalomtól, a magánytól. De leginkább attól, hogy a Mikulás nem találja otthon őket, és nem kapnak ajándékot. Néhány felnőtt azonban elhatározta, hogy igenis történnek csodák…
A kampány 2016-os indulása óta a charity jellegű kommunikáció egyik ikonikus eleme lett. Nemcsak a kreatív megoldása (számos nemzetközi elismerést besöpört az utóbbi időben), hanem a kiváló stratégiai tervezésnek köszönhető hatékonysága miatt is. Indulásakor 3 hónap alatt 58 millió dollár adomány futott be az alapítvány számlájára. Ezt a pénzt gyermekkórház üzemeltetésére, kutatásra fordítják.
Nyelem a könnyeim, visszafogott köhögéssel próbálom leplezni, hogy most azonnal elbőgöm magam. A terem minden részéből furcsa zajok jönnek, mintha elromlott volna a légkondi…Óvatos szipogás itt, torokköszörülés ott, szipogás-krákogás kombó amott. Próbálok suttyomban körülpillantani.
A súlyos beteg kisfiút megöleli az anyukája. Manapság a rákos gyerekek 80%-a már felépül. Sajnos ő éppen a maradék 20%-ban van. De az orvosok az utolsó pillanatig nem adják fel…
A globális ügynökséghálózat frissen megválasztott elnöke szipogva nyomkodja a szeme sarkát, az egyik legnagyobb független amerikai PR-ügynökség tulajdonosa könnybe lábad szemmel törölgeti a szemüvegét, egy holland fickó fejét a kezeibe temetve nézi a képernyőt, egy kanadai senior tanácsadó hölgynek gyakorlatilag potyognak a könnyei.
Ritkán fordul elő ilyen katartikus jelenet egy kommunikációs ügynökségi konferencián. Most egy kicsit jó pr-esnek lenni: szívmelengető tudni, hogy távoli kollégáink munkája is segít abban, hogy mások hegyeket mozgassanak.
