fbpx

Bemutatkoznak kollégáink: Jacek, Junior Content Manager

Ki vagyok én?

Serzysko Jacek vagyok. A név ne tévesszen meg, már az anyatejjel szívtam magamba a magyar nyelv és kultúra minden sajátosságát. Édesapám lengyel kötődése miatt azonban mindig is érdeklődve és szeretettel fordultam a lengyel emberek és kultúra felé, nem titkolt célom, hogy egyszer elsajátítsam a nyelvet is. Végzettségemet tekintve kommunikációs diplomát szereztem 2023 januárjában, integrált üzleti és vizuális kommunikáció szakirányokon. Mindig is szerettem írni, már 13-14 éves koromban éreztem, hogy valamelyest az írással és az emberekkel szeretnék foglalkozni. Szövegíró vagyok a Próbakőnél, szeptember óta.

Serzysko Jacek – Junior Content Manager

Miért pont a kommunikáció?

Az én kapcsolatom a kommunikációval, mint szakmával elég messziről indul. Mindig is tudtam, hogy szeretek kapcsolódni, imádok új embereket megismerni és tanulni tőlük. Kezdetben pszichológiával szerettem volna foglalkozni, de ezt az álmot egy időre hibernálnom kellett egy műtétsorozat miatt. A rehabilitáció során rengeteget írtam, amolyan terápiás jelleggel, és kerestem azt az irányt, ahol ez a két elemi szenvedélyem (az írás és az emberekhez való kapcsolódás) tud találkozni. Így kerültem kommunikáció szakra, ahol láttam, hogy bizony ez az a terület, ami behálózza mindenki életét. Jelen van mindenhol: magunkban, egymás között, a környezetünkben. Aki kitalálta az élethosszig tartó tanulást, fixen a kommunikációs szakmákra gondolt.

Hogyan csinálom?

Egyetemi tanulmányaim alatt egyre jobban érdekelt a digitális kommunikáció, hisz kár lenne tagadni, Z generációs digitális bennszülöttként alapjaiban határozza meg a megéléseimet és kapcsolódásaimat. Szakdolgozatomban is ennek a csoportnak a digitális identitását vizsgáltam. Az egyetem alatt és után volt szerencsém mind a közszférában, mind az üzleti téren kipróbálni magam, mint digitális tartalomgyártó. Fontosnak tartom, hogy ahogy a digitális tér is folyamatosan változik, úgy én is folyamatosan fejlesszem magam és lépést tartsak azzal a tempóval, amit ez a közeg diktál. Számomra a legfontosabb, hogy hitelesen és érthetően szóljak az adott célcsoportnak, hisz hiába van tökéletesnek tűnő stratégiánk vagy kreatívabbnál kreatívabb ötleteink, ha nem értik meg, nem érünk el sikereket. #toneofvoice

Miért pont a Próbakő?

Már az első beszélgetés során éreztem, hogy ez a csapat más, mint az eddigi interjúztatóim, akikkel az egyetem végeztével találkoztam. Elképesztő volt az a kedves, családias légkör, ami fogadott. Én alapvetően egy sokkal inkább „marketing orientált” (ha lehet ezt így mondani) vonalon mozogtam, ebben szereztem főként tapasztalatot, viszont úgy gondolom, hogy nem szabad ilyen éles határvonalat húzni a kettő között, sokkal inkább egymást kiegészítve, egy integrált kommunikációs modellben kell gondolkozni. A Próbakőnél tapasztalt, hiteles és profi szakemberek segítenek abban, hogy bővíteni tudjam a tudásomat, amiért elképesztően hálás vagyok. Külön öröm számomra, hogy nyitottan, érdeklődve állnak a szakmai újdonságokhoz, a fejlődési vágy abszolút jelen van az ügynökség életében.

A szerző

Serzysko Jacek