fbpx

A home office szépségei, Skóciában

A home office szépségei, Skóciában

A mai világban egyre több munkavállaló szeretne rugalmas munkabeosztást vagy akár távmunkát. A legtöbb cég igyekszik ehhez igazodni azáltal, hogy home office lehetőséget ajánl az alkalmazottak számára. Míg régebben ez inkább a nagyobb, multinacionális vállalatokra volt jellemző, ma már a kisebb cégek is nyitottak a rugalmas munkavégzésre.

Egy éve történt, hogy belezúgtam a fotográfia művészetébe. A kezdeti szárnypróbálgatások után el is döntöttem, hogy szeretnék jobban elmélyülni a szakma rejtelmeiben, így felvételiztem több képzésre is. Akkoriban hallottam egy nagyon jó lehetőségről egy skóciai iskolában, amelyet nagy izgalommal meg is pályáztam.  Tavasszal érkezett a jó hír, miszerint felvételt nyertem egy fotográfia kurzusra, Dundee-ban. A nagy örömködés ellenére azonban vegyes érzelmeim voltak, hiszen elsődleges célom nem az volt, hogy elhagyjam a jelenlegi pályámat és végleg szakítsak a Próbakővel. Ennek tükrében leültünk átbeszélni a fennálló helyzetet és a jövőt: mi lenne, ha távmunkában folytatnám? Így egyszerre tudnék hódolni az új őrületnek és a már meglévő szakmának. Win-win.

Augusztus óta Skóciából tatom a frontot. Mivel a hét egyik felében az iskolapadot koptatom, így főleg tartalom-előállítással foglalkozom ügyfélkezelés helyett. Ennek köszönhetően sokkal rugalmasabb időbeosztásban tudok dolgozni, amely szerintem a legnagyobb előnye a távmunkának.  A mai világban természetesen a kapcsolattartás sem okozhat gondot, hiszen a heti megbeszélésekre könnyedén, akár egy telefon segítségével be tudok csatlakozni. Így biztosan nem maradok le a friss történésekről.

Végül pedig az itteni home office szépségeiből szeretnék megosztani veletek néhányat.

Baxter Park Pavilion

Baxter Park Pavilion

 

Arbroath Abbey

Arbroath Abbey

 

Palace of Holyroodhouse, Edinburgh

Palace of Holyroodhouse, Edinburgh

Nem a reklám helye – az alábbi oldalon láthattok több fotót is tőlem: Cinty Photos

 

A szerző

Szabó-Batancs Cintia

Szövegíró