A termékek kipróbálása általában az egyik legfontosabb lehetőség arra, hogy a potenciális vásárlók megismerjék és esetleg megszeressék azokat. Az érzelmi kötődés pedig a legnagyobb lépés a konkrét vásárlás felé. Nem véletlen, hogy például a szórakoztatóelektronikai cégek sajtókapcsolati munkájának is egyik alapeleme mind a mai napig a terméktesztek szervezése. A 15-20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest csupán annyi változott, hogy a tesztelők listáján az újságírók mellett egyre előkelőbb helyen szerepelnek a bloggerek, vloggerek és influencerek.
Az év partnere
A Próbakőben évek óta foglalkozunk azzal is, hogy különböző ügyfelek kiváló és még kiválóbb (első sorban elektronikai) termékeit teszteltetjük újságírókkal, bloggerekkel. Nemrégiben az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Tesztvilag.hu oldal Az Év Partnerévé választotta csapatunkat. Ezen a sikeren felbuzdulva úgy gondoltuk, a terméktesztek szervezése során szerzett tapasztalatinkat másokkal is megosztjuk. Szerintem van néhány dolog, amelyet akár ti is hasznosíthattok a napi munka során. Persze szívesen segítünk is, ha kell… 🙂
Stratégia
Bármilyen furának is tűnik, a sikeres terméktesztelés első lépése is valamiféle stratégiaalkotással kezdődik. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy mielőtt a konkrét munkának nekilátnánk, alaposan végig kell gondolni a tesztelés különböző aspektusait:
- Kinek szeretnénk kommunikálni, vagyis kinek akarjuk bemutatni a terméket? Itt elsősorban a végfelhasználókra gondolok, akik majd megvásárolják a kütyüket. Ha tudom, kik ők, azt is könnyebb meghatározni, hogy kik azok az újságírók, bloggerek, vloggerek, akiket megkeressünk.
- Mik a legfontosabb üzenetek a termékkel kapcsolatban (újdonságok, frissítések stb.)? Nagyon fontos információ például, hogy mennyire számít újdonságnak a tesztelésre szánt termék, vagy esetleg inkább egy termékkategória jól ismert szereplőjének elérhetőbb árú alternatívájáról van szó. Meglepő módon sok esetben az utóbbi is érdekes lehet az újságírók számára. Régi tapasztalat, hogy a gyártók szinte mindig a legújabb, legmenőbb (és egyúttal legdrágább) termékeket szeretnék teszteltetni. Közben a szerkesztők sokszor inkább az olvasók/nézők/hallgatók számára inkább elérhető, követő modelleket akarják bemutatni. Ha ebben is tudunk segíteni nekik, nyert ügyünk van.
- Mikor áll rendelkezésre a termék? No, ez is nagyon fontos, hiszen ez adja majd a szervezőmunka jelentős részét: az egyes szerkesztőségekben mikor, meddig lehet az adott elektronikai cucc.
- A terméket a tesztelő megtarthatja, vagy vissza kell küldenie? Az örök dilemma, de ezzel kapcsolatban nincs általános szabály. Mi azt a rendszert alakítottuk az ügyfelekkel, hogy az olyan termékek esetében, ahol higiéniai szempontok számítanak (pl. borotvák, fogkefék, epilátorok stb.) a tesztelők megtarthatják a termékeket, más esetekben viszont kérjük vissza.
Ha az előzetes tervezésen túl vagyunk, kezdődhet a munka következő, taktikai (megvalósító) fázisa.
A megvalósítás lépései
Van néhány olyan taktikai elem, amelyekre érdemes odafigyelni, hogy sikeres legyen tesztszervező munka.
- Kreativitás. Mondjuk ez nem igazán taktikai elem, inkább általános attitűd, de talán meglepő módon a terméktesztek szervezésének különböző munkafázisaiban is fontos szerepe lehet. Például egy olyan blogger, influencer, akiről tudjuk, hogy nemrég született kisbabája, de eddig leginkább szépség, egészség vagy egyéb témákban írt, tehát nem kifejezetten “babás blogja” van, simán lehet, hogy az élethelyzetéből fakadóan szívesen tesztel légzésfigyelőt, bébiőrt. Vagy mondjuk készíthetünk a szokásostól eltérő, de mégis jól használható háttéranyagot.
- Sajtólista. A sajtókapcsolati munka alapköve, és természetesen a terméktesztek szervezésében is nagy szerepe van. Újabban az újságírók/szerkesztők mellett bloggerek, influencerek is szerves részt képzik e listáknak. Egy-két jó tanács, amit érdemes megfontolni:
- Vannak médiumok, ahol az újdonságok/tesztek bemutatása a tartalom egyik fő eleme. Nem meglepő módon itt könnyebb terméktesztet szervezni.
- Más médiumokban az újdonságok bemutatása csak amolyan nice-to-have – itt igazi kihívás lehet sikert elérni…
- Első sorban bloggerekre/influencerekre igaz, hogy szívesebben tesztelnek kütyüket, ha kapnak olyan termékeket (nem feltétlenül az éppen most teszteltekből), amelyeket kisorsolhatnak a követőik között. Ez igazi win-win helyzet: elkészül a tesz, a blogger pedig aktivizálni tudja az olvasóit/nézőit.
- Adminisztráció. Általában igazi nemszeretem terület, de a sikeres munka egyik megkerülhetetlen része. Melyik termék hol van, mikor hová kell küldeni, hol mennyi ideig lehet stb. Egyszerűnek tűnik, de már 3-4 termék tesztjének koordinálása esetén is lehetnek jókora kavarodások. Álljon itt néhány jó tanács:
- A “raktárkészlet” legyen folyamatos nyilvántartva – ebből látszik, hogy melyik termék éppen hol van, és probléma esetén (pl. elkeveredett alkatrész) az is könnyen visszakereshető, hogy mikor hol volt.
- Mindig készüljön időzítési táblázat! A mikor, hová, micsoda kérdésekre mindig tudnunk kell válaszolni.
- Tapasztalatunk szerint az átadás-átvételi dokumentumok készítését sem érdemes megspórolni. Ez rögzíti a csomag pontos tartalmát, és a tesztidőszak idejét. Feszített tempójú tesztelések során néhány nap csúszás vagy akár egy aprócska kábel hiánya is kellemetlen helyzeteket okozhat.
Összességében elmondható, hogy a jól megtervezett és megszervezett terméktesztek nagyon hatékony eszközök a szórakoztatóelektronikai termékek sajtókommunikációjában.
Ha vannak olyan termékeid, amelyeket szeretnél újságírókkal, bloggerekkel teszteltetni vagy a fentiekkel kapcsolatban további kérdéseid vannak, keress minket a rnagy@probako.hu címen.
A szerző
Ügyvezető partner