Álhírek, összeesküvés-elméletek, kattintásvadász véleménycikkek és szinte áttörhetetlen véleménybuborékok. Ilyen világban élünk. Vajon mit tehet ilyen masszív ellenszélben egy tudományos szakember, aki szeretné a szélesebb közönséghez is eljuttatni kutatási eredményeit? Milyen eszközöket, módszereket használhat a tudománykommunikáció arra, hogy hatékonyan navigáljon ebben a kutatók számára cseppet sem barátságos környezetben? Ezeket a kérdéseket igyekszik megválaszolni Dr. Farkas Alexandra fiatal kutató és kommunikációs szakember az 50 út a közérthető tudományhoz című, nemrégiben megjelent könyvében.
Ritkán van alkalmam olyan szakkönyvről írni, amelynek létrejöttéhez – ha csak elhanyagolható módon is – hozzájárulhattam. Alexandra tudománykommunikációs témában készítette szakdolgozatát a METU-n, ezt a munkát volt alkalmam témavezetőként támogatni. A kiváló szakdolgozatból TDK pályamunka is született, amely előkelő helyezést ért el a megmérettetésen. Csak azért írom le ezeket, mert egyrészt büszke vagyok, hogy valamilyen szinten jelen lehettem ebben a munkában. Másrészt pedig hozzá tartozik a kötet bemutatásával kapcsolatos transzparenciához.
Ha az említett szakdolgozat és TDK dolgozat jelentik az elméleti hátteret, akkor az 50 út a közérthető tudományhoz című kötet az erre az elméletre alapozott praktikus kézikönyv. Ezt a könyvet szerintem minden fiatal kutatónak legalább egyszer el kellene olvasnia (és megfogadni a benne szereplő tanácsokat).
A szerző szándéka egyértelmű. „A könyvben megjelent tapasztalataimmal és gyakorlati tanácsaimmal azoknak kívánok iránymutatást adni és segítséget nyújtani, akik kutatási eredményeiket nem pusztán a tudományos közösségen belül szeretnék közzétenni, hanem a nagyközönség számára is” – írja a kötet bevezetőjében Alexandra. A vállalást szerintem tökéletesen teljesíti. A rövid elméleti felvezetésből megtudhatjuk többek között, hogy különböző okokból kifolyólag, de az álhíreket 70%-kal többször osztják meg, mint az igazi híreket. Ezt követően az érdeklődő tudományos szakemberek megismerkedhetnek a nagyközönség irányába történő kommunikáció egyik legfontosabb elemével: a közérthető nyelvhasználattal. Természetesen nem marad ki a kommunikációs eszköztár legfontosabb elemeinek bemutatása sem.
Az egyes fejezetekben rövid tanácsok segítik a prezentációkra történő felkészülést, illetve a hatékony előadások megtartását. Bevezetnek a cikkek vagy sajtóközlemények írásának alapjaiba, segítenek abban, hogy a kutatók hogyan alakítsanak ki élő kapcsolatokat újságírókkal, szerkesztőkkel, és mire figyeljenek miközben interjúkat adnak. Természetesen a kötetből nem maradhatott ki a közösségi média sem: a szerző ezen a területen sem fukarkodik a hasznos tippekkel. A munka értékét emeli, hogy számos hasonló szakkönyvvel ellentétben Alexandra nemcsak elméleti példákat hoz és kitalált eseteket mutat be, hanem – gyakorló tudománykommunikátorként – saját konkrét tapasztalatait osztja meg az olvasókkal. Így például azt is megtudhatjuk, hogy megfigyelése szerint jobban működnek – vagyis több cikket hoznak – azok a sajtóközlemények, amelyek címében szerepel a „magyar” szó, mert ez arra utal, hogy hazai kutatók hazai eredményeiről lesz szó az anyagban – és ez vonzó magyar olvasók és ezáltal az újságírók számára.
És hogy mit lehet tenni a szinte megállíthatatlan kórként terjedő fake news ellen? A kötet válasza egyszerű: több médiaszereplést kell biztosítani a kutatóknak, tudományos szakértőknek, akik valódi híreket és valódi tudományos eredményeket tudnak bemutatni. Ehhez azonban közérthető, az érdeklődő átlagember számára is befogadható nyelven megfogalmazott kommunikációra van szükség – mind nyelvi, mind formai szempontból. Ennek megvalósításában segít ez a kötet, amelyet nemcsak a tudományos kutatók, hanem minden olyan szakember haszonnal forgathat, akinek bonyolult szakmai témákat kell közérthető formában bemutatnia.
A kötet a tudomanykommunikacio.hu honlapon keresztül érhető el.
