A fiatalok lusták, nem érdekli őket semmi, motiválhatatlanok, rémálom velük dolgozni. Sok cégvezető szájából hallunk efféle megállapításokat, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Lássuk be, nem teljesen megalapozatlanul.
A szüleim most hatvanas-hetvenes éveikben járó generációjában nem volt ritka, hogy valaki egész életében ugyanazon munkahelyen dolgozott, vagyis akár 40-nél is több évet húzott le anélkül, hogy akár csak egyszer is váltott volna. Na, ez most nem így van. Ha szerencsénk van, 2-3 évet eltölt nálunk egy fiatal, mielőtt más vizekre evezne. Lássuk be, ez már nem a régieknél annyira jellemző, mindent háttérbe szorító lojalitás. Sok vezető úgy véli, a fiatalok munkahelyváltásainak egy részét nem az előrelépés közvetlen szándéka motiválja, hanem egyfajta megfutamodás. Nem megoldani akarják a problémákat, hanem inkább elmenekülnek előlük. Mivel legtöbbjüknek igazából nincs cégvezetői/tulajdonosi tapasztalata, ezért nem tudják felmérni (és ez által nem is értékelik eléggé), hogy a cégek mennyi energiát és egyéb erőforrást fektetnek abba, hogy alkalmazzák őket. Sokan igazából azt sem tudják, hogy a bankszámlára érkező nettó fizetésnél mennyivel többe kerül valójában egy vállalatnak egy munkatárs alkalmazása. Mindezek együtt pedig azt eredményezik, hogy a fiatal munkavállalókkal (a sokat emlegetett millenniumi generáció tagjaival) nem lehet igazából hosszú távra tervezni.
Sokan (akár idősebb cégvezetők, akár a helyzetet elemző HR-esek, akár a fiatalok szempontjait előnyben részesítő kutatók) úgy beszélnek a jelenlegi szituációról, mintha valami mélyről jövő, egyfajta “genetikai” eltérés lenne az idősebb generációk és a mai fiatalok között. Ez természetesen koránt sincsen így. Véleményem szerint a látszólag éles különbségek valódi oka a külső körülményekben, a neveltetésben és a technológiai fejlődésben keresendő.
Mielőtt ezt jobban kifejtem, előre bocsátom, semmiféle háttérkutatást nem végeztem az ügyben, nem olvastam hosszú szakmai cikkeket. Annyit tudok erről az egészről, mint bármelyik józan paraszti ésszel megáldott cégvezető. Oké, annyi csalás van a dologban, hogy nemrég részt vettem a Worldcom PR Group konferenciáján Bécsben, ahol volt egy irányított beszélgetés fiatal munkavállalók és idősebb cégvezetők között. Az ott elhangzottak némiképp biztosan befolyásolták a véleményemet.
A fejlett világ jelentős részén (ahol ez a generációs problematika a legélesebben jelentkezik) a gazdaság alapvetően jó állapotban van (persze biztos lehet ellenpéldákat találni, de a nagy többségükben ez a helyzet). Sorra alakulnak, bővülnek a vállalatok. Ráadásul a legtöbb fejlett ország társadalma öregedőben van, azaz egyre kevesebb gyerek születik. Mindez pedig oda vezet, hogy munkaerőhiány alakul(t) ki. Vagyis a munkavállalóknak a korábbinál jóval több lehetősége van váltani, továbblépni. Valószínűleg a generációs vita lojalitással kapcsolatos része teljesen másként zajlana, ha a 2008-2009-es válságidőszakot élnénk éppen, amikor mindenki a leépítéstől rettegett.
Abban is biztos vagyok, hogy a munkaerőpiacra mostanság belépő fiatalok a korábbi generációktól eltérő neveltetésben részesültek. Abból a szempontból mindenképpen, hogy a szüleiknek minden korábbi generációnál több lehetősége volt arra, hogy támogassa a gyerekét (itt most megint nagy átlagokról beszélek, természetesen egyéni szinten találhatunk sok-sok kivételt). Tehát egyáltalán nem meglepő, hogy a mai fiataloknak talán nem a küzdelem a legerősebb oldala.
Mindehhez jön még a korábbinál jóval fejlettebb technológiai háttér, amely lehetővé teszi a távmunkát, illetve a rugalmas munkavégzés számos formáját. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha 20 évvel ezelőtt a jelenlegi minőségben és elterjedtségben rendelkezésre álltak volna ezek számunka, mi sem (én biztosan nem) jártam volna be minden nap a munkahelyemre, hanem amikor csak lehet home office-ban vagy egy kávézóban dolgoztam volna.
Szóval lehet siránkozni azon, hogy milyen nehéz most nekünk cégvezetőknek és régen milyen jó volt, de nem érdemes. Közelebb jutunk a vita feloldásához, ha belátjuk: ha a mi karrierkezdésünk idején ilyen lett volna a gazdaság és a technikai fejlettség, valószínűleg mi is hasonlóan viselkedtünk volna, mint a milleniumi gereráció tagjai.
