Ellen(trend)ben

Ellen(trend)ben

Egy korábbi blogbejegyzésemben már írtam a Dr. Törőcsik Mária által megjósolt idei trendekről, és akkor azt ígértem, lesz folytatás. Mostani írásom témája az ellentrendek.

Trendnek nevezünk egy új jelenséget, amitől erősödést várunk a jövőben – például globalitás, gyors változások, tudásrobbanás, digitális élet, fogyasztásélmény, ÉNkultusz. Az emberi természet alapvető ellentétességéből, kettősségéből adódóan azonban – miután a trendek eléggé megerősödtek – ellentrendek is kialakulnak. Így az ellentrendek például a lassulást, a begubózást, az ökoparadigmát, a nagylelkűséget, a tapasztalást, a közösségek hatalmát, valamint a morális értékekben rejlő stabilitást irányozzák elő.

A professzorasszony szerint a „lassulás” irányába 4 trend lesz meghatározó 2018-ban.

Lassítás:

  • Biodinamikus szöcskék: Az étkezéssel egyre „problémásabb” a viszonyunk, hiszen egyféle önkifejezési eszköz is. A Bentley erre alapozva például egy olyan interior designt alkotott, aminek köszönhetően egy vegán étrendű fogyasztó is elfogadhatónak tartja a luxusautókban elhelyezett bőrüléseket, hiszen azok gombák és medúzák felhasználásával készülnek.
  • Csendmarketing: A csend, a nyugalom, mint termék jelenik meg az életünkben, amiért hajlandók vagyunk pénzt is költeni – elég, ha csak a „chill out” versenyekre, vagy az „ülőfitneszre” gondolunk.
  • Individualizmus 3.0: Az ÉN, pontosabban a dokumentált én áll a középpontban. Ahogy Törőcsik Mária fogalmazott: „A mai individualizmus az elektronikus extrovertáltság kora, amikor a dokumentált én mutatja magát, a dokumentált test, testfolyamatok, élmények, élvezetek, környezet stb. bizonyítja létünket, vagyis a ma embere két métert nem mehet anélkül, hogy ne készítsen felvételeket róla…
  • Ön-piac: Hogy mi is az élet értelme? Nehéz kérdés, és mindenkinek egyénileg kell erre rájönnie. Ám a tartalmasabb élet reményében elvégzett önoptimizálás meghatározó trendje lesz 2018-nak. Találhatunk erre a korábbi évekből jó pár példát, mint az ingyenes sommelier tanácsadás az Amazontól, vagy az AXE tanácsadása önbizalomhiányos férfiak számára.

 

Kíváncsian várjuk, melyik trend és milyen intenzitással valósul meg a fent említettek közül 2018-ban…

A szerző

Horváth Judit

Tanácsadó