fbpx

Artisjus: A dal erőt ad kampány (2021)

A kihívás:

Amikor egy-egy zeneszámról beszélünk, akkor az emberek általában az előadót látják és a dalt hallják. Viszont azokról az emberekről, akiknek ezek a dalok köszönhetők, vagyis a szerzőkről, általában nem sokat tudnak. Az Artisjus egyik fontos küldetése, hogy ezekre a háttérben lévő művészekre, az alkotókra irányítsa a figyelmet, e munkájával pedig új zenék megszületését támogassa. Ráadásul a pandémia különösen megviselte a művésztársadalmat, mind egzisztenciális mind lelki értelemen, az alkotóknak emiatt különösen nagy szükségük volt pozitív visszajelzésekre, amelyek motiválhatják őket a további munkára. Ahogy fontos volt megerősíteni a széles közönség irányába is, hogy a szerzők társadalmilag hasznos értékteremtő munkát végeznek – még akkor is, amikor ez nem látványos.

A megoldás:

Sokak számára egyedül a zene jelentett segítséget a pandémia okozta nehéz helyzetekben, így az évente ismétlődő Dalszerzők Napjához (október 8.) kapcsolódó közönségkampány idén megfogalmazott fő üzenete, témája is erre igyekezett reflektálni: „A dal erőt ad”. Első lépésben országos reprezentatív kutatást készítettünk arról, hogy milyen helyzetben jelentett segítséget a zene. Az eredményeket pszichológus szakértő, dr. Kőváry Zoltán pszichológus segített értékelni. Majd kiválasztottunk négy zenész nagykövetet Molnár Ferenc Caramel, Németh Alajos Lojzi, Schoblocher Barbara, Szentpáli Roland személyében, akik egészen eltérő célközösségeket tudtak megszólítani, és más-más életkori csoportokban népszerűek. Velük az üzenetet erősítő grafikai anyagok/fotók is készültek. A kutatás eredményeit felhasználva és a nagyköveteket bevonva klasszikus médiakapcsolati PR-kampányt végeztünk (sajtóközlemény, infografika, interjúszervezés). A vizuális és szöveges tartalmaink, valamint a nagykövetek idézetei felkerültek a kösziadalt.hu weboldalra. További zenészeket kértünk fel arra, hogy önkéntes közösség média aktivitásokkal csatlakozzanak a Dalszerzők Napjához (grafikai és szöveges nyersanyagokat készítettünk nekik) – buzdítsák az embereket, hogy osszanak meg történeteket arról, hogy a dalok hogyan adtak erőt számukra. Végül a kampány utókommunikációjaként kisfilm készült a social médiában nyilvánosan megosztott személyes történetek alapján.

Az eredmények:

A zenésztársadalom jó része megmozdult a felkérésünkre. A nagykövetek mellett többek közt olyan zenészek csatlakoztak önkéntesen egy-egy Facebook és Insta poszttal, mint Magna Cum Laude, Honeybeast, Molnár Tamás, Gyöngyösy Ivett, Maszkura, Bérczesy Róbert, Depresszió, Junkies, Margaret Island, Kardos Horváth János, Animal Cannibals, Kocsis Tibor és még sokan mások. Összesen több mint 180 zenész poszt született így, amelyek 22 592 organikus bejegyzésaktivitást és 371 000 potenciális organikus elérést eredményeztek. A fizetett Facebook posztkiemeléssel 517 719 megjelenést, ezen belül 158 800 egyedi felhasználót értünk el, amiből 23 151 bejegyzésaktivitás született. Jelenleg a publikus Insta oldalakon már közel 1000 bejegyzésben szerepel a #kösziadalt, #dalszerzoknapja és #adalerotad hashtag. A médiamunka révén több mint 140 megjelenés (MTI, rádió, tévé, print, online, regionális) született, ezen belül a nagykövetekkel és szakértővel 13 db rádiós, tévés interjú készült és aznap három rádióműsort is A dal erőt ad üzenet tematizált.

A szerző

Tóth Klára Fanni

Tanácsadó