fbpx

Sajtóközlemények #brandedcontent hashtaggel

Sajtóközlemények #brandedcontent hashtaggel

Bátrabbak és kísérletezőbbek vagyunk a konyhában, mint 20 éve

Ma már mindenhol elérhető a bulgur, előszeretettel szórjuk meg az ételünket korianderrel, simán nekiállunk otthon pho levest készíteni és már nem teljesen idegenek az olyan kifejezések sem, mint a szuvidálás vagy a konfitálás. A főzőműsorok és a tévés séfek megjelenésének köszönhetően tudatosabbak lettünk az alapanyaghasználat terén és sokkal bátrabban mozgunk a konyhában. Mindebben vitathatatlan szerepe van Magyarország első tematikus főzőcsatornájának, a TV Paprikának. A főzés menő lett, hobbivá vált – az immár 20 éves csatorna a jubileumi évforduló alkalmából összegyűjtötte az elmúlt két évtized hazai főzési trendjeit.

Most akkor mégis él a romkom?

A romantikus vígjátékok a 90-es években, valamint a 2000-es évek elején rendkívüli népszerűségnek örvendtek, aztán a streaming előre törésével a műfaj a mozikban háttérbe szorult. Mi változott? A legújabb romantikus komédia, az Imádlak utálni valamit nagyon eltalált; a magyar és a nemzetközi mozikban is sikeres, a premier óta több, mint 200 millió dollár bevételt hozott. Vajon mit tud ez a film?

A ChatGPT szerint Napóleon a leghíresebb

2024. január elején azt a kérdést tettük fel a ChatGPT-nek magyarul, hogy „Kik a leghíresebb történelmi személyek?”. Válaszában a mesterséges intelligencia első helyen Napóleont jelölte meg. Lássuk, hogy a ChatGPT a kérdésre adott válaszában mely történelmi személyeket jelölte meg az első 5 helyen, és hogy velük milyen kulturális alkotásokban találkozhatunk.

Konzolról a mozivászonra

A Sony Pictures Television a teljesség igénye nélkül összegyűjtött 5 + 1 olyan film- és sorozatadaptációt a Gran Turismo című film televíziós premierje kapcsán, amelyek először játékként voltak közönségkedvencek.

Jennifer Lawrence filmes arcai – az utóbbi vajon az igazi?

Jennifer Lawrence 10 éve robbant be a köztudatba, Hollywood azóta rajong érte. A harcos amazon óta alakított már többek közt kötött pulóveres tudóst, vadító kémnőt, de melankolikus karaktert is, amiért Oscar-díjjal is jutalmazták. Amit át is vett természetesen, de nem akárhogy! Vörös szőnyeges esésére mindannyian emlékezünk. Ebből és egyéb megnyilatkozásaiból is sejtettük, hogy igazi komika rejtőzik benne, és csak vártuk, vártuk, hogy végre filmben is megmutassa ezt az (igazi?) arcát. Idén nyáron végre mozikba került a Barátnőt felveszünk c. vígjáték, amit már otthon is megnézhetünk. A Sony Pictures Television a teljesség igénye nélkül ad ízelítőt Jennifer Lawrence munkásságáról. A sokoldalú tehetség filmjeiből néhol spoileres válogatás következik.

Multiverzum sztorik nem csak geekeknek

A filmkészítőket már régóta foglalkoztatja a párhuzamos univerzumok, időhurkok és alternatív dimenziók világa, manapság már szinte tobzódunk az ilyen sorozatokban és filmekben, de már a hatvanas években is készültek ilyen alkotások. Nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy ezek szimplán sci-fik, és csak kockáknak valók, hiszen kimondottan humorosak, romantikusak, de még körömrágósan izgalmasak is készültek. A Sony Pictures Television válogatásának közös pontja a multiverzum, minden műfaj kedvelői megtalálhatják benne a nekik tetszőt. Csak aztán nehogy azt vegyük észre, hogy kimondottan rákattantunk a multiverzumos filmekre. Mi szóltunk!

Adam Driver családi szerepei

A család mindannyiunk életében meghatározó szerepet tölt be. Így nem csoda, ha a filmkészítőket is időről-időre megihletik a családi viszonyaink. A szülő-gyerek kapcsolatok, a testvéri szeretet és rivalizálás, a házasság, a válás mindig is izgalmas keretet adtak a történetmesélőknek. A 65 című film televíziós premierje kapcsán a Sony Pictures Television összegyűjtött pár izgalmas tényt a főszereplő, Adam Driver családi szerepeiről.

A könyvadaptációk nem mind rosszak – Tom Hanks rá a bizonyíték

Tom Hanks Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb színésze, hosszú és változatos filmográfiája van, így nem meglepő, hogy számos filmje valamilyen irodalmi mű alapján készült. A legnagyobb klasszikusai, mint a Forrest Gump, a Kapj el, ha tudsz, A Da Vinci-kód mind-mind könyves adaptációk, de ki gondolta volna, hogy A szerelem hálójában egy 1937-es magyar színdarabon alapul? Lássuk tehát, a legfrissebbtől visszafelé haladva, melyek voltak a legfontosabb könyves adaptációk Tom Hanks karrierjében.

Naomi Ackie: TV-sorozatok és Star Wars után Amerika pophercegnője

Hogyan lesz egy londoni színésznőből Amerika kedvenc pophercegnője? Whitney Houstonon kívül tud-e bárki Whitney Houstont énekelni? A Whitney Houston: I wanna dance with somebody, az énekesnő életét bemutató film nagy sikerrel futott a hazai mozikban, és április 21-től már az otthoni képernyőkön is látható.

Amikor a fikcióról kiderül, hogy valóság

Egy-egy trauma feldolgozását sok esetben segítheti az irodalom vagy a filmek. Louise Penny, kanadai írónővel pont a fordított helyzet történt.

Könyv, film és sorozat: 3 kém lebilincselő, igaz története

Kémfilmek, kémregények, kémsorozatok – megannyi elképesztő sztorit láttunk, olvastunk már. Amikor ezekről kiderül, hogy nem a képzelet művei, még inkább meglepődünk. Hősök voltak, vagy árulók?