fbpx

Sajtóközlemények #kutatas hashtaggel

Sajtóközlemények #kutatas hashtaggel

Még a stressz is okozhat orrspray-függőséget

Tavalyhoz képest közel duplájára nőtt az orrspray-függők száma a Sterimar reprezentatív felmérése* alapján. A friss kutatásból kiderül az is, hogy kevesebben gondolják orrspray-függőnek magukat, mint akik valójában azok. Jelenleg saját bevallása szerint minden tizedik honfitársunk nem tud létezni ún. hatóanyagos orrspray nélkül, aminek a leírásán pedig szerepel, hogy használatuk csak 5-7 napig javasolt. Ez a modern függőségünk pedig nemcsak drága, de bosszantó is, sőt, veszélyes is lehet, hiszen akár még szaglásvesztést is okozhatunk magunknak. Elenyésző azok száma, akik tudják, hogy a hozzászokás veszélye nélkül fiziológiás sós oldatot vagy tengervizes orrspray-t is használhatunk a betegségek megelőzésére vagy az orr kidugítására.

Nátha: csodaszer nincs, de lehetnénk tudatosabbak

Csupán tízből négy magyar készül előre, hogy ne a bedugult orról és torokfájásról szóljanak az őszi és téli hónapok. A Sterimar friss, reprezentatív kutatása* alapján bőven erősíthetnénk még az immunrendszerünket. Ugyan tízből hárman azt mondják, a náthát nem lehet megúszni, de azért sokan igyekeznek bevetni különféle megelőzési praktikákat. Lehetnénk tudatosabbak: csupán minden ötödik honfitársunk sportol ilyenkor és figyel az étkezésére is.

Tudatosabb ünnepvárás

A Klarna 15 országban összesen több mint 15 000 embert kérdezett meg egy felmérésben* arról, hogyan készülnek a karácsonyra. Az emberek 85%-a hetekkel karácsony előtt elkezdi az ajándékok beszerzését, aminek legfőbb oka az, hogy elkerüljék az utolsó pillanatos ajándékbeszerzéssel járó stresszt.

Csak tízből három magyar fújja ki helyesen az orrát 

A helyes orrfújást ugyanúgy tanítani kellene, mint a fogmosást a Sterimar friss kutatási eredményei alapján, hiszen csak tízből három (32%) magyar fúj rendesen orrot. Honfitársaink 64%-át kimondottan zavarja a szipogás, sokkal jobban, mintha valaki kifújja az orrát. Minden 10. magyar pedig egyenes kimondja: aki náthás, az maradjon otthon.

Artisjus logó

Felismerjük, ha van ember a dal mögött, de azt már nehezen, ha MI-t is használtak hozzá

A közönség többsége a mesterséges intelligencia segítségével írt dalokat az ember művének véli, de magabiztosan felismeri, ha igazi dalszerző egyáltalán nem vett részt az alkotásban   – derült ki az Artisjus Dalszerzők napi kísérletéből.

A barátaink ajánlása többet dob latba, mint a pénztárcánk vastagsága amikor úticélt választunk

A költségvetés fontos, de nem a legfontosabb faktor, amikor a következő úticélunkról döntünk – mutatják a Kiwi.com friss reprezentatív kutatásának adatai*.

Így repülünk mi – kutatás

Ha olvasás, akkor magazin, ha filmnézés, akkor vígjáték; a zaj és a helyhiány miatt bosszankodunk leginkább a repülőn, és kb. minden második magyar utál idegenekkel beszélgetni utazás közben – mutatják a Kiwi.com reprezentatív felmérésének adatai.

Drasztikusan kevesebbet repülünk üzleti célból a járvány hatására

A koronavírusjárvány megjelenése előtt üzleti utakon gyakran résztvevők egy része már csak alkalmanként repül, az alkalmi utazások gyakorisága pedig a felére csökkent a COVID-19 miatt – mutatják a Kiwi.com reprezentatív felmérésének adatai.

A legtöbb magyar Európán belüli úti célt választ idén

Az Y generációnál az ár dönt, a harmincasok vágynak leginkább nyugalomra – mutatják a Kiwi.com reprezentatív felmérésének adatai, amely a magyarok 2022-es utazási céljait, motivációit vizsgálta.

Koronavírus: A férfiak jobban aggódnak az egészségük miatt, mint a nők

Összességében leginkább az egészségük miatt oltakoztak a magyarok, amit a szabad mozgás és utazás lehetősége követ, amikor a vakcina felvételének indokairól kérdezték őket – mutatják a Kiwi.com reprezentatív kutatásának adatai.

Artisjus logó

A magyarok 64%-ának segített a zene a pandémia idején

2021. 10. 07. – Az Artisjus Egyesület legfrissebb felmérése azt vizsgálta, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek leküzdésében milyen szerepet játszott a zene. Kiderült, hogy a megkérdezettek háromnegyede a zenehallgatásra nemcsak szórakozásként tekint, hanem terápiás eszközként is. Az idei Dalszerzők Napja is azt üzeni: A dal erőt ad. Ezt a gondolatot képviseli a négy szerző-előadó nagykövet: Molnár Ferenc Caramel, Németh Alajos Lojzi, Schoblocher Barbara és Szentpáli Roland.

A végrehajtás már nem elég, alapelvárás lett a közös gondolkodás

A vállalati marketingesek elsősorban ismerős ajánlása alapján választanak partnert egy fejlesztési projekt kivitelezése során, de a tapasztalat és a személyes benyomás mellett továbbra is az ár a döntő szempont – derült ki az Integral Vision vállalati marketingesek körében végzett online felméréséből.

“Így üzemeltettek ti” – felmérés a hazai webáruházak működtetéséről

A hazai webshopok üzemeltetői körében kutatott a Virgo csoport.

Sorbanállás helyett minőségi szabadidőre vágyunk

A magyarok 20%-a hetente 4 óránál is több időt tölt bevásárlással.

Worldcom Confidence Index 2019

2019. 11. 11. – Összeomlott a globális üzleti élet vezetőinek bizalma a Worldcom Confidence Index felmérése szerint.

Az elfogyasztott energia harmadáért a háztartások a felelősek

2019.10.21. – Ha minden magyar háztartás 20%-kal csökkentené a mosásai számát, akkor már egy Zirc méretű város lakosainak  éves szén-dioxid-kibocsátását elkerülhetnénk.

Lucart: műanyagmentes csomagolás

2019.10.10. – A Lucart két termékcsaládja is újrahasznosított és újrahasznosítható csomagolást kapott.

Walmark

Rendszeres mozgás és túlsúly

A Walmark csaknem 6000 részvevővel készült friss felmérése a sport és táplálkozás összefüggéseit vizsgálta.

Még az édes is sós

2019.06.19. – A Kométa friss felmérésében arra kereste a választ, hogy mit szeretünk reggelizni, vacsorázni, nassolni és vajon hogyan is áll össze ez a két-, akár háromszoros napi sótöbblet? Dietetikus szakértőnk pedig hasznos tippeket ad, hogyan együnk kevesebb sót.

Walmark

Stressz, túl sok ülés és nehéz éjszakák

2019. március 06. –Az emberek több mint kétharmada legalább alkalmanként sportol, de csak minden második ember tud nyugodtan aludni éjszakánként, derült ki a Walmark friss Egészség Index felméréséből*. A válaszadók 35%-a csak naponta maximum 1,4 liter folyadékot visz be szervezetébe, ellenben szintén közel egyharmaduk sosem fogyaszt alkoholt.

Minden második magyar jobban várja a karácsonyi étkezéseket, mint az ajándékokat

2018.12.13. – Az ajándékok közt továbbra is népszerűek a nagyobb háztartási eszközök, bár a magyarok fele saját bevallása szerint sokkal jobban várja a karácsonyi étkezéseket, mint az ajándékokat. Vajon a nőknek tényleg könnyebb meglepetést okozni? A felmérésből ez is kiderült.

Sokan már általános iskolában kezdik

2018. 09. 04. – A mai fiatalok több mint felének már 14 éves kora előtt önálló számítógépe volt, így manapság egy laptopvásárlással kiegészített iskolakezdés akár százezres költséget is jelenthet, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb felméréséből. Míg jegyzetelni a legtöbben még mindig papírra szeretünk, felnőtt korunkra igazi „kütyühalmozókká” válunk.

Majdnem minden harmadik magyar kizárólag full HD-ban nézi majd a közelgő foci-világbajnokságot

2018. 05. 31. – Valóban sportnemzet vagyunk, pláne, ha nem sportolásról, hanem szurkolásról van szó. A magyarok több, mint 80%-a eltérő gyakorisággal, de követi a különböző sporteseményeket, a legnépszerűbb sportág a futball. A közvetítéseket elsöprő többségben televízión nézzük, és a lakosság harmada nem adja full HD minőség alá, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb felméréséből

2018 „Az Alkalmazottak Éve”

2018. 04. 27. – A The Worldcom Public Relations Group által kiadott Worldcom Confidence Index (CI) szerint az üzleti vezetőknek 2018-ban harcba kell szállniuk a tehetségekért. A jelentés szerint 43%-kal több vállalat tervezi, hogy több figyelmet fordít alkalmazottaira 2018-ban.

4-ből 1 ember úgy gondolja, hogy a robotok egyszer átveszik majd az irányítást az emberek felett

2018. 04. 12. – Valószínűleg mindenki emlékszik még az amerikai Jetson család jövőben játszódó történetére, ahol Rosie, a robot segítette a família mindennapjait. Ma még ugyan az űrben nem alapítottunk új kolóniát, de a technológia érezhetően átszőtte egész életünket. Az Euronics friss felméréséből* azonban kiderült, hogy még így is minden harmadik ember fél a robotoktól, és csak negyedük bízna meg az önvezető autókban.