fbpx

Sajtóközlemények #Artisjus-díj hashtaggel

Sajtóközlemények #Artisjus-díj hashtaggel

Artisjus logó

Tátrai Tibor supergroupját választották az év produkciójának az Artisjus díjátadóján

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei kategóriában Szendőfi Péter, Molnár Tamás, Takács Dorina (Deva), Vörös Cintia (Sisi), valamint a godfater. és a Nagy Emma Quintet tagjai vehették át a díjat június 5-én a Magyar Zene Házában. A komolyzene területéről Balogh Máté, Kutrik Bence és Dobri Dániel részesült az elismerésben. Az év magyarnóta-szerzője Horváth Péter lett.

Artisjus logó

DARVASI LÁSZLÓ AZ ARTISJUS IRODALMI NAGYDÍJASA 2023-BAN

Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor részesül elismerésben egy-egy kötetéért, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjat alapítása óta eddig 84 költő és író vehette át.

Artisjus logó

Kovács András Ferenc az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa

A Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferenc veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell írókat szólítják majd színpadra 2020. március 2-án, az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásán.

Artisjus logó

Átadták az Artisjus-díjakat

2019. 02. 19. – A szerzői egyesület 19. alkalommal adta át az Artisjus-díjakat, idén többek között Dés Lászlónak és Kurtág Györgynek, a harminc évnél fiatalabb alkotókat pedig ötödik éve ismerte el Junior Artisjus-díjjal. Célja, hogy a zeneszerzőket, szövegírókat állítsa reflektorfénybe, és ezáltal felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára.