fbpx

IdeaBank

IdeaBank

Érdekes, izgalmas, mégsem adja el magát – így jelenhetsz meg kulturális termékkel a sajtóban

A kultúra a szívünk csücske. Kommunikációs szakértőként egyfajta szakmai ártalom, hogy nyitottak vagyunk a popkultúra legújabb rezdüléseire, hatalmas mennyiségben fogyasztunk filmeket, sorozatokat, könyveket, magazinokat, és persze rendszeresen járunk színházba, koncertekre, felolvasóestekre, kiállításokra. Képben kell lennünk, hogy mi a trendi, miről beszélnek az emberek. Persze ez a feladat nem is esik nagyon nehezünkre…   

Sikertörténetek és különleges szakemberek

Miért jó nekünk hazai PR-eseknek, hogy magyar szakember lett az ICCO új vezetője? Milyen tervei vannak a kinevezést követően és mikor lesz elégedett az eredményekkel? Sztaniszláv András, az ICCO frissen kinevezett interim CEO-ja válaszolt az IdeaBank kérdéseire.

Dubajból jelentjük: A sajtóút hatékony PR eszköz lehet

Megéri-e vajon egy produkciónak 7 újságírót plusz egy PR-est is elutaztatni több napra Dubajba, hogy az ottani operában nézze meg azt a produkciót, A kis herceg c. produkciót, ami később hazánkba érkezik, és nem lenne-e egyszerűbb a free PR kampány mellett simán felületeket vásárolni? Kiderítettük!

A PR szakma legnagyobb kihívásai 2024-ben

Natasa Pavlovic Bujas-t, az IPRA (International Public Relations Association) frissen kinevezett elnökét kérdeztük új pozíciójáról és a PR szakma 2024-es kihívásairól, a közép- és kelet-európai régió PR kommunikációjának fő sajátosságairól, és a PR szakmájoz kapcsolódó etikai aggályokról

2024 a fejlődés éve lesz – 14 tanács a Worldcom szakembereitől!

Az év végéhez közeledve a Worldcom Public Relations Group szakemberei 14 különböző témában gyűjtötték össze a gondolataikat. A szakemberek ezekben az anyagokban reflektálnak az elmúlt időszak elképesztő ütemű változásaira, és adnak is pár tippet a következő évkezdéshez

Ezt a négy válsághelyzetet kerüld el 2024-ben

Vállalkozása védelméhez olyan válság- és problémamegoldó szakértők segítsége szükséges, akik ismerik a helyi és globális környezetet.

Bemutatkoznak kollégáink: Jacek, Junior Content Manager

“Aki kitalálta az élethosszig tartó tanulást, fixen a kommunikációs szakmákra gondolt.” – Kattints ide és ismerd meg Jacekot!

8 Tipp a Sikeres TikTok Marketinghez: Hogyan Mutassuk Be Vállalkozásunkat a TikTokon

A világszerte több mint egy milliárd aktív felhasználóval a TikTok egyértelműen nem hagyható figyelmen kívül. De hogyan érdemes megfelelően bemutatni vállalkozásunkat ezen a platformon?

B2B kommunikáció hatékonyan

Van különbség az üzleti kommunikáció és a fogyasztókat célzó kampányok között? Mik egy jól felépített üzleti kommunikációs terv alapvető elemei? Ezekre a kérdésekre igyekszünk válaszolni ebben a posztban.

Így használja a PR a mesterséges intelligenciát Európában 

Mesterséges Intelligencia – Hasznos segédeszköz, kellemes szórakozás, vagy egyenesen a klasszikus PR halálának okozója? Nézzük, mit gondolnak a szakmabeli fiatalok! 

50 út a közérthető tudományhoz – recenzió

Mit tehet egy tudománykommunikációs szakember vagy kutató, aki szeretné a szélesebb közönséghez is eljuttatni szakmai eredményeit?

A tudománykommunikáció mindenkié

Egyre több szó esik arról, hogy a tudományos eredmények közérthető és hiteles népszerűsítésére óriási szükség van. De vajon kinek a feladata ez? A PR szakembereké, a kutatóké vagy az intézményeké? Netán együtt a három? És egyáltalán milyen készségekre és hozzáállásra van szükség a tudománykommunikációhoz?

NPS – Mit mutat a Net Promoter Score?

Bár az NPS módszertan már több mint egy évtizede létezik, úgy veszem észre, hogy a hazai piacon leginkább a webshopok használják. A B2B szektorban elvétve találkozni csak vele. Pedig van létjogosultsága annak, hogy az ügyfeleket a projekt vagy az éves együttműködés értékelése során ne csak az adott munka részleteiről faggassuk.

A Chat GPT esete a PR-rel

Ilyenkor év elején mindig felmerül a kérdés, hogy az előttünk álló időszak vajon milyen trendeket hoz a kommunikációs szakemberek számára. A legfontosabb újdonság kétség kívül a mesterséges intelligencián (MI) alapuló alkotás (szöveg, kép, zene), amely igazából csak most kezdi meg hódítását a szélesebb közönség körében.

Kommunikációs trendek 2023-ban

A Worlcom hálózatában minden évben készítünk valamiféle előrejelzést vagy kitekintést azzal kapcsolatban, hogy milyen folyamatok és trendek várhatók a PR és kommunikációs piacon az előttünk álló időszakban. Blogposztunkban a globális trendösszefoglaló közel 40 anyagából 5 + 1 gondolatot gyűjtöttünk össze.

MPRSZ – elitgárda helyett széles szakmai érdekképviselet

Miért érdemes a Magyar Public Relations Szövetség tagjának lenni? Honnan jött, és milyen irányba fejlődik a hazai PR-szakma vezető szervezete? Sztaniszláv András, az MPRSZ régi-új elnöke válaszolt az IdeaBank kérdéseire.

A cseh vállalkozások bátrabbak

Kinek és mikor éri meg webshopot indítani? Mik a webáruház bérlésének előnyei a saját fejlesztéssel szemben? Többek között ezekről kérdezte az IdeaBank Rédey Iván e-kereskedelem szakértőt, a cseh központú webáruház készítő rendszer, a Shoptet.hu hazai vezetőjét.

Demokratizálni szeretnénk a pezsgőt

Csomay Andrással beszélgettünk a pezsgők magyarországi helyzetéről és a szezonalitási stratégiákról.

Fanni bemutatkozik

Farkas Fanni vagyok, októberben csatlakoztam a Próbakő kommunikációs csapatához, junior tanácsadóként. Az alábbiakban röviden bemutatkozom, bízom benne, hogy ezt hamarosan személyesen is megtehetem.

Kisüzemnél a sörfőző írja a receptet, a nagyüzemeknél meg a könyvelő

Bukovinszky Bélával beszélgettünk a kézműves sörök helyzetéről Magyarországon, illetve az italpiaci PR és marketing kihívásairól.

Számolj le a médiakapcsolat mítoszaival!

Posztunkban összeszedtünk néhányat a médiakapcsolat legjellemzőbb mítoszai közül és persze hasznos tanácsokat is adunk, hogyan lépj túl rajtuk.

Milyen podcasteket hallgatunk a Próbakőben?

A podcast egyre népszerűbb műfaj. A Próbakőben mi is számtalan műsort hallgatunk. A legújabb blogposztunkban ezeket szedtük össze.

Mennyiért lehet hirdetni a TikTokon?

Alacsony költség. Kiváló eredmények. – Így hirdeti magát jelenleg a TikTok. Hogy mennyi igaz ebből azt cikkünkben eláruljuk.

Bence bemutatkozik

Mivel nem olyan régen kerültem a csapathoz és még nem ismernek olyan sokan, így az alábbiakban szeretnék bemutatkozni. Ehhez írtam egy rövid ismertetőt magamról. Olvassátok hát és forduljatok hozzám bizalommal!

Háború a szomszédban 2.

Az IdeaBank megkérdezett néhány, a szomszédos országokban működő PR-ügynökség szakemberét a piacaik jelenlegi helyzetéről. Ewelina Wojtysiak-Sowa, a díjnyertes lengyel Made in PR ügynökség ügyfélszolgálati igazgatója válaszolt kérdéseinkre.

Háború a szomszédban 1.

Az IdeaBank megkérdezett néhány, a szomszédos országokban működő PR-ügynökség szakemberét, hogy a háború milyen hatással van a piacaikra. Patrik Schober, a prágai székhelyű PRAM Consulting ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.

War next door 1.

IdeaBank has asked a few PR agency professionals in neighboring countries about the effects of current war situation on their markets. Patrik Schober, managing director of Prague-based PRAM Consulting answered our questions.

Raklapnyi kihívás

Koronavírus, Brexit, háború Ukrajnában – néhány jelentős kihívás az utóbbi időszakból, amely a logisztikai iparágat érinti. Hogyan tud ezekkel megbirkózni a nagy-britanniai központtal működő európai logisztikai hálózat?

A corporate influencer cégvezető 2022-ben

Azok a vezetők, akik hajlandók megosztani gondolataikat, véleményüket vagy akár híreiket a nagyközönséggel, szinte magukkal húzzák felfelé a vállalati márkájukat is. Ilyen értelemben nyugodtan kijelenthetjük, hogy a vezetők manapság valójában corporate influencerek.

Ilyen volt 2021

Minden év elején megkérjük az ügyfeleinket, hogy adjanak formális visszajelzést nekünk. Értékeljék szakértelmünket, elérhetőségünket, pontosságunkat.

Worldcom jóslatok 2022

Ismerd meg, hogy milyen rövid távú kommunikációs trendekre számíthatunk a saját piacainkon és globálisan egyaránt.  

PR trendek 2022-ben

A politikai kampány hevében semmi sem számít – úgy gondolom, a cégek java részének jobb ebből kimaradni. Ilyen időszakban még nagyobb hangsúly kell fektetni a kommunikáció pontos megtervezésére.

Hogyan kommunikáljunk a környező országokban? Negyedik rész: Románia

Hogyan kommunikáljunk Romániában? A román Media Pozitiv vezetője, Rares Petisor válaszolt az IdeaBank kérdéseire.

Hogyan kommunikáljunk a környező országokban? Harmadik rész: Bulgária

Milyen a bolgár kommunikációs piac? Hogyan kommunikáljon az a cég, amely ide készül? A kérdésekre válaszol: Todor Janev, a Janev&Janev ügynökség vezetője

Hogyan kommunikáljunk a környező országokban? Második rész: Csehország

Melyek a cseh kommunikációs piac sajátosságai? Patrik Schober, a cseh PRAM kommunikációs ügynökség alapítója választ az IdeaBank kérdéseire.

Hogyan kommunikáljunk a környező országokban? 1. rész: Lengyelország

Hogyan kommunikáljunk a lengyel piacon? Ewelina Wojtysiak-Sowa, a lengyel Made in PR Client Service Directora válaszol az IdeaBank kérdéseire.

Itt a legújabb Confidence Index

A Worldcom legújabb Confidence Index jelentése 11 iparág bizalmi szintjére fókuszál.

A gyógyszergyárak digitális kommunikációjának van még hová fejlődnie

A Worldcom PR Group 2. Digital Health Monitorjából kiderül, hogy a gyógyszeripari cégek viszonylag sok releváns online csatornát hagynak kihasználatlanul, mi több az elérhető tartalmakat nem lokalizálják hatékonyan. Ha kíváncsi vagy tippjeinkre, olvasd el a bejegyzést!

Worldcom előrejelzések – 2021

A 2020-as év mindannyiunk számára előtte sosem tapasztalt bizonytalanságot hozott. Az idei év tervezéséhez és újratervezéséhez kaphattok egy kis fogódzót posztunkból.

Ami tényleg szárnyakat ad

Az ügyfél-ügynökség viszony is – mint minden emberi kapcsolat – tele van buktatókkal. Ha rosszul működik, mindenki életét megkeserítheti, ha azonban jól zajlanak a dolgok, szárnyakat ad mindkét félnek.

Senkit nem érdekel, hogy kijött egy újabb csúcstelefon

A 10. Youth Meeting az online térben zajlott. Egy újságírói kerekasztal beszélgetés után kötetlenül vitattuk meg a fiatal kollégákkal, hogyan élik meg a mindennapokat, mi változott az ügynökségi munkájukban.

Így szervezz online sajtótájékoztatót vírushelyzet idején

Íme tíz dolog, amit érdemes megfogadni, ha online sajtórendezvény szervezését fontolgatod.

A visszajelzés fontossága

A visszajelzés nemcsak az egyes emberek, hanem a cégek szintjén is nagyon fontos. Csak így tudjuk idejében javítani az esetleges hibákat, és örülni, ha valamit jól fogadnak az ügyfelek, partnerek.

TOP 2021 médiatrendek – Ezeket a 2021-es médiatrendeket látjuk mi a Próbakőnél

Összefoglaltuk, hogy szerintünk idén melyek azok a területek, amelyekre a leginkább érdemes figyelni.

Udvarlás, házasság, mézeshetek majd válás – ügynökségek ügyfél szemmel

Új sorozatot indítunk, amelyben vendégbloggerek osztják meg szakmai tapasztalataikat az olvasóinkkal. Első vendégposztunk szerzője Bencsik Győző, aki több mint 15 éve dolgozik ügyféloldalon, így az ügynökség-ügyfél viszonyrendszer apró rezdüléseit is jól ismeri.

2021-ben az influencerek mellett a helyi sajtóra is fókuszálni kell

A Worldcom éves Confidence Index jelentéséből kiemeltük azokat a pontokat, amelyek a 2021-es kommunikációs stratégiát leginkább érintik.

4+1 tipp, hogy az influencer kampány még sikeresebb legyen

Az idei évünk egyik legkomplexebb influencer kampányának edukációs- és nyereményjátéklába is volt. Az együttműködések a márkaépítésen túl azonnali sales eredményt is hoztak.

Gyárlátogatás pandémia idején

A Lucart nyergesújfalui papírgyárába szerveztünk gyárlátogatást a koronavírusjárvány hazai 2. hullámának elején. A sajtókapcsolati munka fontos része, amikor az újságírók személyesen is ellátogatnak egy gyárba.

A hatékony terméktesztek titka

Hosszú évek óta szervezünk termékteszteket. Azt gondoltuk, hogy az így szerzett tapasztalatinkat másokkal is megosztjuk. Biztosan van néhány dolog, amelyet akár ti is hasznosíthattok a napi munka során.

Ezért lájkoltam az elmúlt hetekben kb. 20 profi kerékpárost és csapatot

Milyen volt az első Tour de Hongrie sajtóján úgy dolgozni, hogy közben a koronavírus átírta az első forgatókönyvet? Összefoglaltuk!

Megtervezett viselkedés

Mi a Behavior Design és hogyan alkalmazható a marketingkommunikációs munkában? Az amerikai rekléámszakember, Roger Hurni válaszolt kérdéseinkre.

Adatbázis marketing jelentősége a koronavírus idején

A koronavírus helyzet miatt megnőtt az adatbázismarketing jelentősége. Érdemes felkészülni és kihasználni ezt a kommunikációs csatornát.

Miért jó, hogy a Worldcom PR Group hálózat partnerei vagyunk?

A Worldcom PR Group hálózati tagságunk nemcsak nekünk jelent sokat, de az ügyfeleink számára is több előnyt hordoz.

Olvasd és szerkeszd a Wikipédiát az anyanyelveden

Hogyan kommunikáljunk a Wikipedián?

Már jó pár éve a Wikipedia az első számú online enciklopédia és hivatkozási alap. Több vállalat meglátta már a benne rejlő kommunikációs lehetőségeket, de nem mindegyikük ismerte fel a buktatóit.

Így látja a helyzetét az újságírószakma a COVID-19 idején

Felmérésünkből kiderül, hogy a pandémia felgyorsította az újságíró szakmában már korábban elkezdődött átrendeződést. Jelenleg szinte minden a vírusról szól ugyan, de a sajtó képviselőinek többsége szerint az érdeklődés kezd kicsit alábbhagyni.

Employee engagement a COVID-19 világjárvány idején

A COVID-19 világjárvány soha korábban nem tapasztalt helyzetet idézett elő a világban. Igen borúsak a világgazdaság kilátásai, nagyon nehéz az employee engagementet szinten tartani. A nagy tapasztalattal bíró PR-szakember és employee engagement guru, Crispin Manners fejtette ki véleményét az IdeaBank számára.

Minden változik, de a lényeg nem…

Rövid felmérés a koronavírus járvány hatásairól az fmcg és pharma szektorokban.

Médiakapcsolati munka a koronavírus járvány idején

A médiakapcsolati munka a legtöbb PR- és marketingkampány egyik legfontosabb eleme. Ez azonban állandó függésben van a média éppen aktuális érdeklődésétől.

Hogyan kommunikálj a vásárlóiddal a jelenlegi válság idején?

A jelenlegi válsághelyzetben a legnagyobb hiba leállítani a kommunikációt. De most különösen fontos, hogy milyen üzeneteket és hogyan juttatunk el a fogyasztókhoz.

8 módszer: digitális stratégia koronavírus idején

A koronavírus hatásai alól egyetlen cég sem tudja kivonni magát. Ilyen helyzetben érdemes felülvizsgálni a digitális marketing stratégiát. Írásunkban 8 módszert ajánlunk erre.

Jé, megint eltelt tíz év?

Posztunkban az elmúlt évtized legnagyobb sikereit, változásait és kudarcait szedtük sorba.

Tükröm, tükröm…

Mindig érdekes kérdés, hogy mit gondolnak rólunk az ügyfeleink. Posztunkban az éves értékelésünk eredményeit foglaljuk össze.

5 meghatározó PR és digitális marketing trend 2020-ban

Íme a legfontosabb trendek, melyek 2020-ban a kommunikációs iparágat formálják.

Logisztikai cégek kommunikációja

A logisztikai cégek gyakran találják magukat a környezetvédő szervezetek kommunikációjának célkeresztjében.  A logisztikai vállalatok kommunikációjának kihívásairól beszélgettünk Chris Lawrence-szel, a Worldcom Logistics Practice Group alapítójával.

Az egészségügy érzékeny terület

Az egészségügy nagyon érzékeny terület. Serge Beckers egészségügyi kommunikációs szakértővel, a Worldcom Healthcare Practice Group elnökével beszélgettünk.

Instázás munkaidőben, avagy gyakornokságom története

“Sok új tapasztalatot szereztem, és nagyszerű embereket ismertem meg a Próbakőnél eltöltött idő alatt.” Gyakornokunk, Zsani sztoriját olvashatod bővebben a posztban.

A jobb eredményekhez korszerűbb tartalommarketing dukál

Ma már nem kérdés, hogy a jó tartalom lenyűgöző eredményeket produkál. De mitől lesz a tartalommarketinged hatékony?

Hogyan gyomláld ki a FBCLID azonosítót Google Analytics-ban az URL-ekből?

A fbclid „becsapja” a Google Analytics-et abban az értelemben, hogy az egyes oldalakra való kattintásokat különböző oldalakként tünteti fel, több száz vagy akár több ezer sorra bontva az adatokat. Mit tehetünk ellene?

Kométa és az adatvezérelt kommunikáció

Az adatvezérelt kommunikáció napjaink egyik varázsszava. A Kométa számára készített kampányunkban az adatokat a fogyasztói kommunikáció szolgálatába állítottuk.

Mikor küldjünk ki sajtóközleményt?

Müncheni Worldcom-partnerünk az HBI nemrégiben készített egy felmérést az újságírók körében arról, hogy manapság mikor és milyen formában szeretnek sajtóközleményeket kapni. Mutatjuk az eredményeket.

Mindenki hazudik. Egy kicsit…

A jövő meghatározó kommunikációs szakemberei minden bizonnyal olyan szakemberek lesznek, akik értik és használják a Big Data alapú adatelemzésben rejlő lehetőségeket.

Fókuszban az élelmiszeripar

Az élelmiszeripar marketingesei nehéz idők elé néznek. Edward Hoffman az élelmiszeriparra specializálódott, minneapolisi Padilla kommunikációs ügynökség vezérigazgató-helyettese az IdeaBank kérdéseire válaszolt.

Az okos eszközök jövője

Rhodri Harries, a londoni szórakoztatóelektronikai kommunikációra specializálódott Kaizo ügyvezetője értékes insightokkal szolgál az aktuális trendekről.

Alapkérdés: Lehet-e érdekes egy céges videó?

A világunk egy hatalmas multiplex mozi. Már évekkel ezelőtt is azt gondoltuk, hogy a folyamat fokozhatatlan, de azóta még népszerűbbek lettek az audiovizuális tartalmak.

Ezt is elviszem magammal #WYM2019

Mivel gazdagodtam életem első Worldcom Youth Meetingjén?

Artisjus: #kösziadalt program

A korábbi években több szakmai díjat is nyertünk a dalszerzők munkájáról szóló kampányukkal. Az Artisjus megbízásából készült #kösziadalt program e munka folytatása.

Hódolatok egy objektíven keresztül

A tanulás macskaköves útján pedig egy régi-új, az életembe vissza-visszatérő motívummal találtam magam szemben, amelyet gyermeki rajongás szegélyez. Ezek pedig a kisállatok.

Gen Z

Igaz az, hogy a fiatalok lusták, nem érdekli őket semmi, motiválhatatlanok, rémálom velük dolgozni?

Mire jó a közszolgálati média?

Hogyan képes túlélni a közszolgálai média Ausztriában és a világon bárhol?

Merre tovább tech PR?

Valami megváltozott az utóbbi években. A korábbi technológia-optimizmusba a munkahelyeket veszélyeztető robotok, a fake news, vagy éppen a mesterséges intelligencia térhódítása idején bizony kritikus hangok is vegyülnek.

PR, azaz Programozott Robotok?

A mesterséges intelligencia fejlődésével egyre több munkahely kerül veszélybe. Vajon a PR szakma mennyire van biztonságban?

Az adathalász hálója 

Szép számmal találhatunk kommunikációs szakmai szempontból érdekes filmeket és sorozatokat. Álljon itt egy rövid lista a kedvenceimből (nevezhetjük őket örökzöldeknek, hiszen van közöttük évtizedes korú munka is).

Bogaras szerelem, avagy hogyan kapcsolt nagyobb sebességbe a reklámipar?

Kezembe akadt Dominik Imseng A Bogár forradalma című könyve, amely a Volkswagen kampányain keresztül meséli el a Bogár sikertörténetét és ezzel együtt a reklámipar fejlődését.

Büszkeség és büszkeség

Elkészítettük átfogó éves értékelő kérdőívünket. Az volt a célunk, hogy strukturált visszajelzést kapjunk ügyfeleinktől a tanácsadói csapatunk munkájának színvonaláról, az ügyfél-ügynökség kapcsolatról.

Merjünk lusták lenni…

A minap egy különleges történelemkönyvet olvasgatva rájöttem, hogy sajnos még nem értem el a restség magasabb, előre mutató szintjét…

Mesterséges intelligencia, közösségi média és emberközpontúság?

Ebben az időszakban menetrendszerűen látnak napvilágot az egyes iparágakra vonatkozó előrejelzések.

Mi köze Stephen Hawkingnak a PR-munkához?

Mi köze Stephen Hawkingnak a PR-munkához? – Az elméleti fizika törvényei a kommunikációban

A kommunikáció tervezése, megvalósítása során mindig jusson eszünkben, hogy nincs objektív valóság, csupán 7,53 milliárd egyéni valóságértelmezés. Hát, nem egyszerű helyzet.

Freddie mond köszönetet egyik legnagyobb slágere, A Dalban nyertes – valamint a legjobb dalszövegnek járó díjat is elnyerő -, az Eurovíziós Dalfesztiválra kijutott Pioneer szövegírójának, Csarnai Borbálának.

A Technokol Rapidtól a hashtagig

„Hogy mi a munkám? PR-es vagyok. Hogy mi az? Tudod, többnyire újságírókkal tartom a kapcsolatot, híreket gyártok, sajtóközleményeket, cikkeket írok, sajtótájékoztatókat szervezek, beszédeket írok. Ilyesmi.” 

A könyvmoly nem nyugszik

A könyvmoly nem nyugszik

Könyvajánló. Az alábbi lista elég vegyes: vannak benne egészen rövid, inkább praktikus tanácsokat adó könyvek, valamint átfogóbb, elméletibb munkák is.

Stephen King és a PR-munka

Utálok írni.

A home office szépségei, Skóciában

A mai világban egyre több munkavállaló szeretne rugalmas munkabeosztást vagy akár távmunkát. A legtöbb cég igyekszik ehhez igazodni azáltal, hogy home office lehetőséget ajánl az alkalmazottak számára. Míg régebben ez inkább a nagyobb, multinacionális vállalatokra volt jellemző, ma már a kisebb cégek is nyitottak a rugalmas munkavégzésre.

Mindenkinek volt alkalma egy kicsit kirándulni, pihenni a nyáron.

Próbakős nyár képekben

Mindenkinek volt alkalma egy kicsit kirándulni, pihenni a nyáron. Ezekből az emlékekből osztunk meg veletek egy párat.

Mindenkinek szüksége van az elismerésre

Díjazott ügynökségek

Néhány érvet felsorakoztatunk amellett, hogy igen is van jelentősége egy ügynökség életében a szakmai díjaknak.

Arcok a név mögött

Tippek ügynökségválasztáshoz III. – A kommunikációs tanácsadás jelentős személyes kapcsolatot igénylő tevékenység, ezért nagyon fontos, hogy előzetes képet kapjunk egy-egy ügynökség stábjáról. A valódi chemistry természetesen a napi munka során érzékelhető, de bizonyos információk sokat segíthetnek abban, hogy a megfelelő ügynökségeket hívjuk meg a tenderünkre.

Hétpróbás vagy zöldfülű? A tapasztalatok előnye és hátránya

Tippek ügynökségválasztáshoz II. – Számos előnye van annak, hogy egy ügynökség rendelkezik releváns tapasztalatokkal egy-egy iparágban vagy szakterületen. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor ez akár némi hátrányt is jelenthet. Sajnos a kommunikációs szakmában sokszor találkozhatunk a curse of knowledge-nek nevezett jelenséggel.

A méret a lényeg vagy inkább a tapasztalat?

Tippek ügynökségválasztáshoz I. – A vállalati oldalon dolgozó kommunikációs szakemberek egyik legtöbb fejtörést okozó feladata a megfelelő tanácsadó ügynökségek kiválasztása. A tenderanyag minősége eléggé kézzel fogható segítséget jelent a döntés során. A munka azonban nem itt kezdődik, hanem a meghívottak kiválasztásánál. Tippek és szempontok.

Nemcsak a hülyeség ragadós Hatékony üzenetátadási technikák

Nemcsak a hülyeség ragadós – Hatékony üzenetátadási technikák

Hogyan lehet elérni, hogy az átadott üzenet valóban megmaradjon a befogadóban? A SUCCESS modell a hatékony üzenetátadási technikák rendszere erre a válasz.

Think globally, act locally

#WYM2018 – 23 lelkes fiatal, 15 kommunikációs ügynökség, 10 különböző ország – ezek jellemezték az idei WorldCom Youth Meetinget, amelynek a különleges Szófia, a rózsák országának fővárosa adott otthont.

Blood, sweat and tears…many tears

Egy nagybeteg kisfiú sírva átöleli az anyukáját, miközben az orvos csendben várakozik. A kisgyerek végül nagy nehezen letörli a könnyeit, és megkezdi a napi kezelést…

Kutatás mint stratégia

Ügynökségünk és a Lovebox korábbi felméréséből kiderült, hogy ma már egyáltalán nem számít cikinek online társkeresőn ismerkedni. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy ez majdnem olyan, mint fent lenni bármelyik közösségi média oldalon, ezáltal az online társkeresők is egyre népszerűbbek. Hogyan támogathatja egy PR ügynökség egy ilyen szolgáltatás kommunikációs céljait? A Lovebox újrapozicionálásának példájából kiderül.