fbpx

Egy PR-könyvmoly vallomása

Tapasztalataim szerint a könyveket és az olvasást szeretőknek két alaptípusa van. Az egyik a Hardcore Olvasó (HO), aki csak olyan könyvekkel foglalkozik, amelyeket valóban el is olvas. Szándékosan írom a kicsit semleges „foglalkozik” szót, hiszen a HO esetében nemcsak a vásárlás játszik, hanem lehet szó könyvtári kölcsönzésről és hasonló nem örökre szóló könyvkapcsolatokról is. A másik csoportba a Gyűjtők tartoznak. Náluk (nyugodtan írhatnám: nálunk) a könyv megszerzése a lényeg: kölcsönzés kizárva, hiszen a kiszemelt példánynak a polcomon a helye. Persze jó volna mindent elolvasni (és sokat teszünk ennek érdekében, hiszen tucatjával tornyosulnak a megkezdett könyvek az éjjeli szekrényen, és a Kindle is pukkadásig tömve feszül a tokjában), de annyi idő a világon nincs, hogy mindet be is fejezzük…

Az itt következő felsorolásban azokat a könyveket gyűjtöttem össze, amelyeket a kommunikáció és PR témakörében érdekesnek és hasznosnak találtam. Listám itt látható első része inkább régebbi köteteket tartalmaz, de a PR iránt érdeklődők számára mindegyik kínál valamit. Később majd bemutatom legújabb szerzeményeimet is.

És akkor jöjjön a lista – szigorúan NEM toplista, és az említés sorrendje semmiféle értékítéletet nem jelent, mindegyiket egyformán szeretem.

Nógrádi Gábor: Ide nekem a címlapot is! – Nem szigorúan vett szakkönyv, ezért talán még a nem ebben a szakmában dolgozók is élvezhetik. Azt persze nem tudom, hogy miért olvasna ilyen jellegű könyvet az, aki nem PR-es vagy nem akar PR-esként dolgozni…A szerző a hazai szakkönyvektől némiképp eltérő, olvasmányos stílusban mutatja be a sajtókapcsolati munka apró titkait. A kötet határozottan nem új, úgyhogy a hazai PR-szakma rendszerváltást követő első szárnypróbálgatásaiba is érdekes bepillantást enged. (Külön köszönet Papp-Váry Árpinak, hogy sok-sok évvel ezelőtt a figyelmembe ajánlotta ezt a könyvet!)

Bland-Theaker-Wragg: Effective Media Relations (CIPR) – Egy a végtelen számú „hogyan legyünk sikeres sajtókapcsolati munkások?” témára készült könyvek közül. Ez azonban a CIPR, azaz a londoni PR szövetség védjegye alatt jelent meg, ami általában (és jelen esetben is) komoly biztosíték arra, hogy tényleg színvonalas kötettel van dolgunk. Persze azért figyelembe kell venni, hogy első sorban egy olyan médiapiacra készült, amely nagyon sok tekintetben eltér a miénktől, ugyanakkor számos hasznos és érdekes szakmai trükköt tanulhatunk belőle.

Watson-Noble: Evaluating Public Relations (CIPR) – újabb CIPR-gyöngyszem, egyben ékes bizonyíték arra, hogy a sajtókapcsolati PR-mérés témája hány és hány megválaszolatlan kérdést tartogat még a számunkra. Persze a digitális korban ez a probléma részben megoldódni látszik, ugyanakkor még mindig szépen kelnek a print kiadványok, amelyek PR-szempontú mérhetősége legalábbis kérdéses, élnek és virulnak a TV és rádióműsorok, amelyek – legalábbis ebből a szempontból – hasonló cipőben járnak.

Max Clifford: Read All About It – Nem éppen a legfrissebb kiadvány, de érdekes illusztrációja annak, hogy a tágabb közéleti kontextus hogyan tudja megváltoztatni egy mű jelentőségét. Hírességek rajongóinak kötelező olvasmány. Max Clifford az egyik legmenőbb celebrity PR-es az angol piacon. Írhattam volna rövid összegzésként néhány évvel ezelőtt. Azután bekövetkezett, amire senki sem számított: a profi PR-es szexbotrányba keveredett, és végül börtönbe került. Ott is halt meg tavaly decemberben 74 éves korában. Karrierje csúcsán olyan ügyfeleknek dolgozott, mint David Beckham, Simon Cowell vagy O.J. Simpson. Utóbbi névből is látható, hogy nem riadt meg a kihívásoktól és a megosztó ügyfelektől. Ez a könyv összességében inkább néhol kicsit érzelgős önéletírás, mint száraz szakkönyv (természetesen a szexbotrány előtti időkből). De talán éppen ezért érdekes.

Cutlip-Center-Broom: Effective Public Relations – Valódi örökzöld. Egyesek szerint ez a könyv a PR-esek számára olyan, mint a marketingeseknek Kotler Marketing menedzsmentje. (Bár nem tudom, hogy ezt pozitív vagy negatív árnyalatú hasonlatnak szánták-e?) PR-kurzusaimon mindig jó szívvel ajánlom a hallgatóknak, hiszen a rendszeresen frissített kiadások szakmánk kiváló összegzését adják.

Hamarosan jövök a folytatással, amelyben a legújabb kedvenceim közül válogatok majd.

A szerző

R. Nagy András

Ügyvezető partner